fejlesztés

2019.11.17. 20:00

Hamarosan elkészül a park a Magasház helyén

Egy óriási mászógömböt és parkot álmodtak a Magasház helyére. A tervek szerint karácsony előtt végeznek a beruházással a kivitelezők.

Zsigmond József

Olvasónk jelezte, hogy komoly munkálatok folynak a volt Magasház környékén és hozzátette, a korábban beharangozott parkosítás és nagy játszótér helyett javarészt térköves terület formálódik. Két évvel ezelőtt azt nyilatkozta lapunknak a városvezetés, hogy 2017 nyarára elkészül a park és a játszótér, ám a közbeszerzés elhúzódása miatt késett a beruházás, ami idén nyár végén indult el.

Kérdésünkkel megkerestük a városházát, hogy mennyi pénzből valósul meg a beruházás, és mikorra készül el, ám lapzártánkig nem érkezett válasz.

Ottjártunkkor találkoztunk a kivitelezővel, Csáki Péterrel, az RP-SC Holding Kft. vezetőjével. Mint elmondta, azon tervek alapján tudnak dolgozni, amit korábban elfogadott a közgyűlés. Közölte, a összberuházás költsége 134 millió forint, és a munkálatokkal december 23-ig kell végezniük.

– Az időpontot tartani tudjuk, ha az időjárás nem szól közbe. A Szliven étterem mellett összesen 14 parkolót és egy elektromos töltőállomást alakítunk ki. A közelében lesz a játszótér, és körülötte a zöld ligetes terület – mondta Csáki Péter. – A Hungária úttól egy térkövezett sétány vezet majd lefelé, amit szintén fák, cserjék ölelnek körül. A terület alsó részen egy büfé, kávézó épül teraszos résszel, ami fölött zöld lugas lesz – tette hozzá.

Negyven évig állt a 25 emeletes

A Magasház épületét 1974-ben kezdték el építeni, rá két évre elkészült, és beköltözhettek az első lakók. A speciális tartószerkezet meggyengülése miatt 1989-re életveszélyessé vált az épület, ki is ürítették. A 25 emeletes bekerült a Guinness Rekordok könyvébe is, mint Közép-Európa legmagasabb lakatlan épülete. A Magasház az évek során többször cserélt gazdát, rejtélyes spanyol befektetők jelentek meg, akik szállodává alakították volna át, de volt olyan elképzelés is, hogy kollégium lesz belőle. A végén újra visszakerült a városhoz az épület, majd 2016 elején elkezdődött a bontás, és az év végére végeztek vele. A bontási, tereprendezési munkára egymilliárd forintot kapott a város a kormánytól.

Emlékmű is készül az épületről

Egy óriási mászógömb lenne az egyetlen játszóelem az új parkban, amit köves sétány venne körül. Ezt már a korábbi tervek alapján el is készítette a kivitelező. Mi tesszük hozzá, valószínű a babakocsival érkező szülők nem örülnek majd ennek. A parkban több cserjét, fát ültetnek el, a korábbi tervek szerint gömbjuhart, kínai díszkörtét, déli ostorfát, krími hársot, himalájai cédrust, örökzöld magnóliát, alacsony babérmeggyet, törpe korallberkenyét, kékszakáll levendulát, nehézszagú borókát ültetnek ki.

Mint Csáki Péter elmondta, egy emlékmű kiépítése is szerepel a tervekben, ami a Magasházra emlékezne, de azt, hogy miként néz majd ki, azt nem tudta megmondani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!