Siklós

2019.11.10. 13:30

Megerősítették az elnök pozícióját

Tisztújító közgyűlést tartott a siklósi könyvtár nagytermében az immár 58 éve működő Siklósi Vár- és Múzeumbaráti Kör, ahol ismét Balázs Csabát választották az egyesület elnökévé. Balázs Csaba 2011 óta az egyesület elnöke.

Zs. K.

A kézzel írás sok mindent elárul rólunk

Forrás: Shutterstock

Egyebek mellett a várbaráti kör szervezi a régió kegyeleti megemlékezését Malenkij robot címmel, illetve az egyesület érdeme, hogy gróf Batthyány Kázmér hamvait 1987-ben hazahozták és a siklósi vár kápolnájában helyezték örök nyugalomra.

Az elmúlt időszakot tekintve is aktív tevékenység jellemzi a várbaráti kört, ismeretterjesztő előadást, klubfoglalkozásokat szerveznek. Az idén az utolsó várúr, Gróf Benyovszky Móric családtagjainak részvételével adták át a Benyovszky sétányt, emellett az idei évben a reneszánsz várépítőnek emléket állítva rendezték meg a Perényi 500 emlékévet is.

A várbaráti kör szervezésében indított Tenkes Senior Akadémia keretében pedig számos rendhagyó történelemórát hallgathattak meg az érdeklődők az elmúlt időszakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!