siker

2019.11.16. 07:31

Nagy játékkal nyert milliókat a harkányi édesanya Majka vetélkedőjében

Hat és félmillió forintot nyert egy harkányi édesanya csütörtökön a TV2 Nyomd a gombot, tesó! című show-jában. Herendi Orsolya öccsével, Misivel vett részt a műsorban és együtt óriási játékkal, az előre kitűzött célnál is nagyobb összeggel távozhattak.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Orsolya elmondta, négyéves kislánya, Johanna kezelésére fordítja a nyereményt, sőt tulajdonképpen ezért is vállalkozott a televíziós megmérettetésre.

– Johannának autisztikus tünetei vannak, nem értette a beszédet és persze nem is kommunikált. A szokásos terápiák nem használtak, viszont aztán megtaláltam a Soha többé autizmus! nevű közösséget. Több mint hatezren vannak ebben a csoportban – köztük szakemberek is –, ahol az anyukák mind-mind hasonló problémákkal küzdenek, mint amilyennel mi. Az ő tanácsukra végeztettünk el egy foodtesztet, amely után kiderült, hogy Johanna intoleráns lisztre, gluténre, tejre és tojásfehérjére – mesélte az édesanya. Ekkor egy gyógyszeres bélflóra-támogatás mellett elkezdtek egy diétát alkalmazni, amely eredményesnek bizonyult, hiszen a kislány már megért dolgokat és a beszédfejlődése is megkezdődött.

A kezelés, amire Orsolya másfél millió forintot szeretett volna nyerni, Magyarországon egyelőre nem elérhető, legközelebb egy pozsonyi klinikán végeznek úgynevezett széklettranszplantációt. Kiderült ugyanis, hogy Johannának bélrendszeri gyulladása van, ami neurológiai tüneteket okoz. A bél-agy tengely kapcsolát, vagyis hogy ha a belek gyulladásban vannak, akkor az agy is gyulladásban van, egyre több kutatás támasztja alá.

A kezeléssel gyorsabban érnék el azt az eredményt, amely a diétával és a bélflóra támogatással sok-sok hónap alatt lenne csak lehetséges.

– Nincsenek anyagi gondjaink, viszont ez a kezelés annyira új keletű, hogy tulajdonképpen nem száz százalék, hogy ezután minden probléma megoldódik és ezt nem is mondta nekünk senki. Éppen ezért megkönnyíti a döntést, hogy a “könnyen jött” pénzt fordíthatjuk az esetleges mielőbbi gyógyulás reményében erre a drága beavatkozásra – magyarázta Orsolya.

Mint fogalmazott, a “könnyen jött pénz” azért igencsak enyhe kifejezés, hiszen már azért is nagyon szerencsésnek mondhatják magukat, hogy egyáltalán bekerültek a műsorba, annyira sokan jelentkeznek erre. Maga a játék pedig korántsem annyira egyszerű, mint amilyennek látszik.

– Senkinek nem kell szégyellnie magát, aki ebben a játékban kiesik, vagy nem nem nyert annyit, amennyit szeretett volna, mivel nagyon nehéz a játék. Hihetetlen koncentrációra van szükség, ráadásul az ember nincs hozzászokva a stúdiókörülményekhez, olyan önkívületi állapotba kerül, hogy az is csoda, hogy egyáltalán tud gondolkodni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!