fejlesztés

2019.11.12. 10:29

Városszerte kiépül az ingyenes wifi Komlón

Ingyenes wifi-pontok létesülhetnek a városban – Magyarországon 142 település nyert támogatást ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolati helyek kialakítására, köztük Komló is.

W. K.

Forrás: Shutterstock

A európai uniós finanszírozási program keretében a kiválasztott települések önkormányzatai wifipontokat hozhatnak létre, elsősorban a közösségi élet olyan színterein, ahol még nem áll rendelkezésre ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat.

Komlón is egyre több helyen ingyenesen fogható wifijel, de a mintegy ötmillió forintos pályázati támogatás jóvoltából még nagyobb területen lesz elérhető a szolgáltatás.

Komlón a Városház téren áll jelenleg rendelkezésre ingyenes wifi, illetve nagyobb rendezvények alkalmával a Közösségek Háza, a Színház, illetve a Sportcsarnok környékén is elérthető a szolgáltatás. – Ez utóbbi helyeken tennénk folyamatossá az internet elérhetőségét, ezen kívül a szilvási városrészben a közlekedési parknál, és a buszpályaudvar környezetében is biztosított lenne a jövőben az ingyenes szolgáltatás – tájékoztatta lapunkat Polics József, Komló polgármestere.

Címkék#WiFi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!