Mohács

2020.01.31. 16:23

Szekó József fehérbora aranyérmet érdemelt

Szombaton tartották a XI. Vince-napi bormustrát a Busóudvarban, amelyre 117 bormintával összesen 42 borosgazda nevezett – írta a Mohácsi Újság.hu.

Hoffmann Jánosné hegybíró az eredményhirdetéskor elmondta, hogy az előző évek gyakorlatával ellentétben idén a beérkezett minták kétharmada volt fehér, és a szokásosnál több vörösbor, míg kevesebb rozé érkezett. A kiosztott díjak között negyvennyolc nagy arany és arany, 39 százaléka ezüst, tíz százaléka bronz minősítés volt.

Az esemény fővédnöke Pávkovics Gábor, Mohács alpolgármestere volt, aki a blogján számolt be egy megrendítő mozzanatról. „Épp csak beforrni készülő seb felszakadáshoz hasonlítható talán az az érzés, amikor tavaly szeptemberben elhunyt polgármesterünk, Szekó József neve elhangzott, majd hozzá a bírálóbizottság szakvéleménye alapján a minősítés: aranyérem. Amennyire büszke volt városvezetőként Mohácsra, annyira büszkén tekintett magánemberként boraira. Nagy kedvencének a királyleányka számított. És miközben próbáltam mosolyogni, elszoruló torokkal adtam át a boráért járó elismerő oklevelet Zsófinak, az ő egyik „királyleánykájának. Gratulálok a díjazottaknak! Neked is, Jóska” – fogalmazott Pávkovics Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában