Tűzik már a szalagokat

2020.01.10. 17:30

Akár több százezer forintba is kerülhet a végzősök ünnepe

Február végéig az összes baranyai végzős középiskolás tanuló ruhájára felkerül a szalag, amely a szeretett intézménytől való búcsúzás szimbóluma.

Tóth Viktória

A végzős középiskolások már szeptembertől, a tanév kezdete óta várják a szalagavatót, s nagy gonddal készülnek rá. Az esemény életre szóló élmény, ám a családok számára komoly kiadásokkal is jár. A szalagavató bál egyik legfontosabb programeleme a nyitótánc, melyet báli ruhában és öltönyben járnak el a diákok. Ehhez fontos, hogy az alkalomhoz illő, megfelelő öltözéket időben beszerezzék.

A lányok már szeptemberben végigjárják az alkalmiruha-szalonokat. A habos-babos fehér – vagy színes, attól függ, kinek mi tetszik – ruhaköltemények bérlési díja körülbelül harmincezer forintnál kezdődik. A fiús családok általában nem kölcsönöznek, erre az alkalomra szerzik be gyermekük első felnőttes öltönyét, melyet ezután több alkalommal – például érettségikor – is felvehet a diák. Ezek ára márkától és minőségtől is függ, de negyvenezer forintnál nem sok helyen találunk olcsóbbat. A ruhákhoz illő cipő – fiúk és lányok esetében egyaránt – újabb hat-nyolcezer forint lehet.

A látványos nyitótánchoz nem csak szép ruhára van szükség, tánctudásra is. A családoknak így négy-ötezer forintos kiadást jelenthet a lépéseket betanító koreográfus megfizetése. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb iskolában hagyománya van a vicces osztálytáncoknak is, melynek lépésit általában szintén tánctanártól lesik el a diákok. A családtagoknak, barátoknak szánt meghívó kártyákra is nagyjából meghívottanként ezer forintot kell fizetni, melyet szintén a végzős diákok családja áll. A lányok közül sokan döntenek úgy, hogy szeretnének tökéletes frizurával és ragyogó sminkben megjelenni a rendezvényen. Az estére a frizurát hat-tízezer forintból készíti el a fodrász, a sminkért újabb néhány ezer forintot kérnek el. S nem ritka, hogy valaki külön erre az alkalomra vásárol ékszert is.

Életük egyik legmeghatározóbb eseményének megörökítésére sok esetben külön fotóst fogadnak az osztályok, hogy minden pillanat megmaradjon. Ezt általában osztálypénzből oldják meg a végzősök. Szintén a közösből fizetik a terem és zenekar bérlését, mely akár százezer forintnál is több lehet. További felmerülő költség lehet még a biztonsági őrszolgálat és a teremtakarítási díj is. A bálokat a legtöbb iskolában úgynevezett afterpartik követik, amelyeken a diákok nagy százaléka részt vesz, a belépőt itt is ki kell fizetni. Összességében egy főre leosztva a százezer forintot is megközelíthetik a költségek.

Ételek és italok

További szalagavatós hagyomány a büfé, így a szülőknek süteményt, egyéb harapnivalókat is kell készíteniük. Az ételek mellett üdítőt, ásványvizet is visznek, hogy a táncban megfáradt gyermekeik felfrissíthessék magukat. A családoknak ezzel is kell számolniuk, ez újabb néhány ezer forintos tétel.

Közel kétszáz éve rendezték az elsőt

A szalagavató bálok hagyománya közel kétszáz éves múltra tekint vissza, a feljegyzések szerint az 1830-as években, Selmecbányán rendezték az elsőt. Az eseményt akkor valétálásnak hívták. A latin eredetű szó a Valete kifejezésből származik, azt jelenti: Éljetek boldogul. A valétálás időszaka a szalagfeltűzéstől a szalaglevételig tartott. A szalagok megszentelését követően ünnepélyes keretek között, társaik és tanáraik jelenlétében tűzték fel a valétások számára a szalagokat. Kétféle szalag létezett, az egyik rövid karszalag aranyrojtokkal, míg a másik monogrammal és évszámmal került a diákok vállára. Utóbbi terjedt el jobban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!