Jubileum

2020.01.02. 17:30

Már készülődnek a komlói kolbásztöltő fesztiválra

Wald Kata

Megkezdődött a készülődés a város egyik legnépszerűbb rendezvényére – a 2020. február 8-án, immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztiválra jövő héten már lehet jelentkezni.

Január 2-től 15-ig, illetve a rendelkezésre álló 110 hely betöltéséig várják hatfős csapatok nevezését. Érdemes igyekezni, tavaly ugyanis már hetekkel az esemény előtt elkelt az összes hely, sokaknak csak a várólista jutott. A városi sportcsarnok befogadóképessége miatt maximum 110 csapatnak tudnak helyet biztosítani a szervezők.

A tavalyi nagy sikerű rendezvényre a nevezések döntő többsége Komlóról érkezett – főleg intézmények és cégek indítottak csapatokat, de családi, baráti társaságok is asztalhoz álltak. Képviseltették magukat a városkörnyék települései és három külföldi csapat is: Komló horvát testvérvárosából, Valpóról, továbbá Beregszászról és a németországi Benningenből érkeztek résztvevők.

A program február 8-án, szombaton, a hagyományoknak megfelelően ezúttal is nyolc órakor indul egy látvány-disznóvágással, ami után a csapatok elfoglalhatják a helyüket a sportcsarnok küzdőterén kialakított asztaloknál. A hivatalos megnyitót 10 órakor tartják, majd a versenyzők ezután rögtön munkához is láthatnak, hogy két órányi darálás, gyúrás, fűszerezés és töltés után délre a zsűri asztalára helyezzék a versenymintát. A jó hangulatról a rendezvény ideje alatt egész nap a Perfect Slágerzenekar és a B-Wersyo Band gondoskodik. A résztvevőket a finom falatok és a mulatság mellett idén is várja tombolasorsolás, nagy értékű nyereményekkel.

Egyre népszerűbb

A Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület az önkormányzattal karöltve rendezi meg immár tizedik esztendeje február elején a kolbásztöltő fesztivált. A rendezvény évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Csapatonként 10 kg kolbászhúst, valamint a munkálatokhoz egy-egy sörpad garnitúrát a szervezők biztosítanak. A vágódeszkáról, a kolbász töltéséhez szükséges eszközökről, illetve a fűszerekről a csapatoknak kell gondoskodniuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában