Pécs

2020.02.01. 07:00

A biztonság érdekében metszik most a fákat

Pécsen az elmúlt hetekben több helyen is elvégezték a fák metszését a Biokom Nkft. munkatársai. Egyik olvasónk, aki a Semmelweis utcában lakik, szomorúan kereste meg emiatt szerkesztőségünket. Ahogy írta, nem nyújtanak szép látványt a szinte teljesen megcsonkított fák. A biztonság érdekében azonban a gallyazást mindenképpen el kell végezni.

Mészáros Rita

– Célunk, hogy a fák minél tovább, biztonságos környezetet adva részei legyenek Pécs zöldterületeinek – tudtuk meg Bozsits Boldizsártól, a Biokom zöldterületi vezetőjétől. – Munkatársaink a metszéssel ápolják a fákat, valamint biztosítják a zavartalan és biztonságos közlekedést alattuk.

Előfordul, hogy egyes idősebb fasorok rosszabb állapotú fáit erősebben szükséges megmetszeni, a jobb állapotú egyedeknél pedig minimális beavatkozással is elérik céljaikat – így történt ez a már említett Semmelweis utcában is. Ott voltak olyan juharfák, amelyeknél az odvasodás miatt komoly veszélye volt annak, hogy leszakad egy nagyobb ág, ezért döntöttek az erősebb visszavágás mellett.

– Az egyes fák, fasorok metszésének, gondozásának szükségességét szakembereink a területek bejárása során rögzítik – fogalmazott Bozsits Boldizsár. – Emellett számos lakossági megkeresés is érkezik, tavaly csaknem hatszáz ilyen volt. Ezeket természetesen minden esetben kivizsgáljuk.

A társaság jelenleg mintegy 5-6000 fát tud megmetszeni évente, a szükséges beavatkozást a fák nyugalmi állapotában próbálják elvégezni. A Biokom munkatársai jelenleg a Nagy Imre út platánsorán és a Korvin Ottó utcában dolgoznak. Tervezik még a Papnövelde utca hársfasorának metszését, valamint a fiatal galagonyasorának fenntartó metszését. A következő hetekben pedig a Mikszáth Kálmán utcában, az Ybl Miklós utcában, a Szabadság utcán és az Endresz György utcán is számítani lehet a szakemberek megjelenésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!