Bálint

2020.02.22. 09:30

Ismét örökbe fogadták az állatkert vízilovát

A pécsi állatkert nemrég 26. születésnapját ünneplő vízilóbikáját, Bálintot tavaly fogadta örökbe az OTP Bank. A háromtonnás állat a cég szívéhez nőtt ez idő alatt, így idén is meghosszabbították az örökbefogadást.

M. R.

Ennek alkalmából Galovics Gábor régiós ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a cégkultúrájukban nagyon fontos a fenntartható és környezettudatos környezet kialakítása, illetve a helyi közösségek támogatása és a társadalmi szerepvállalás. Ezen okokból is fogadták örökbe, már második alkalommal, Bálintot.

Siptár Dávid, az állatkert ügyvezetője hozzátette, az örökbefogadással együtt járó támogatás révén tudják a víziló kifutóját fejleszteni, játékokat vásárolni neki, valamint olyan körülményeket és takarmányozást biztosítani a számára, ami hozzájárul a megfelelő tartásához. Az ügyvezető azt is elmondta, hogy az örökbefogadási programjuk sikeres, sok állatra minden évben van jelentkező. Vannak azonban olyan egyedek is, amik valami miatt nem olyan népszerűek ebből a szempontból, ilyenek például a halak, a hüllők és a hiénák is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!