Napi cuki

2020.02.07. 17:30

Megtaláltuk Baranya legvidámabb tűzoltóságát

Egészen egyedi ötlettel rukkoltak elő a szászvári önkéntesek. A tűzoltóság épületét egy hatalmas, mosolygós „szájjal” láttak el. Nem tudtunk szó nélkül elmenni mellette. 

Németh Krisztina

Megmosolyogtatja a faluba érkezőket

Így fogadja a Szászvárra érkezőket a tűzoltószertár

Szinte biztosak vagyunk benne, hogy ez a tűzoltóság megmosolyogtatja azokat a szemfüles autósokat, akik áthajtanak Szászváron. A kedvesség mellett viszont üzenete is van a vidám garázsajtónak.

- Ha az ember ránéz egy tűzoltóságra, legtöbbször valamilyen szomorú eset, baleset, tűz, káresemény jut eszébe. Ez valamilyen szinten természetes, hiszen általában ilyen eseteknél találkoznak velünk. Viszont ezzel a mosollyal pont az ellenkezőjét szerettem volna elérni. Ha valakit megmosolyogtatunk és szebbé tesszük a napját, már megérte – mondta Mühlbert Erik. Az egyesület vezetője és az ötletgazda hozzátette: emellett az önkéntességre és a szászvári csapatra is szeretné felhívni a figyelmet.

Csak egy matrica, de mégis jobb lesz tőle a napunk

- Egy vidám csapathoz mindig jobb tartozni, mint egy túl komolyhoz és arra szeretnénk mindenkit buzdítani, hogy ha van kedve csatlakozzon hozzánk – mondta Mühlbert Erik.

A szászvári ÖTE idén 143 éves és azóta folyamatos a működése. Jelenleg két járművel és 18 taggal öt településen látnak el kármentesítő, katasztrófavédelmi szerepet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!