közbiztonság

2020.02.10. 15:02

További kamerákkal bővülhet a rendszer Bicsérden

A településen élők biztonsága, az épített és természeti környezet megóvása érdekében működik kamerarendszer Bicsérden egy belügyminisztériumi projekt által.

T. V.

szerelik a térfigyelőkamerákat a belvárosban

A tervek szerint tavasszal egy EFOP-os pályázat jóvoltából – melyből egyébként rendezvényeket is finanszíroznak – bővítik a meglévő rendszert. Egy központi egység és nyolc új kamera segítségével lesz még biztonságosabb település Bicsérd. Így összesen huszonnyolc kameraképet tudnak majd figyelni.

Csaknem harminc képet tudnak majd figyelni

Mint azt Vér József polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, a központi helyekről – Toronyépület környéke, orvosi rendelő, templom, bolt, önkormányzat stb. – és az összes intézményről, a főbb kereszteződésekről és a községbe bejövő utakról is lesz kamerakép. A polgármester azt is elmondta, volt már rá példa, hogy a faluban valakik megrongálták a kültéri bútorokat vagy a rendezvénysátrat, és a meglévő kamerarendszer segítségével azonosították be a rongálás elkövetőit, a károkozókat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!