megoldották

2020.02.02. 10:30

Váratlan nehézségeket okozott az áremelkedés Mágocson

Tavaly számos felmerülő nehézség, többletkiadás ellenére is sikerült lezárni két nagy beruházást és egy harmadikat elkezdeni a városban. Mint Bogyayné Gál Tünde polgármester közölte, először a bölcsőde kialakítása és az óvoda fejlesztése valósult meg.

Zs.J.

Ez a beruházás a pályázat hosszú elbírálása, illetve az építőipari árak emelkedése miatt jelentősen forráshiányos lett. A felmerülő többletkiadást saját forrásból nem tudta megoldani az önkormányzat, így hitelfelvételre szorultak – 25 millió forint –, amelynek törlesztése a következő 5 év költségvetését terheli meg.

A másik nagyberuházás során három szociális bérlakás épült meg, egy szabadidőparkot is kialakítottak és a Széchenyi utcai járda és árok felújítására is sor került. Itt is többletköltség keletkezett, ám ezt az önkormányzat saját forrásból fedezte. A harmadik pályázat az iskola épületének energetikai korszerűsítése, melynek előzetes költségeire már 9 millió forintot kifizetett az önkormányzat, de az építőipari anyagok és munkadíjak áremelkedése miatt ennek a lebonyolítására egy kivitelező sem jelentkezett.

– A pályázat műszaki tartalmának csökkentése azonban lehetővé tette, hogy a jelenlegi építési szolgáltatási árakon az épületenergetikai fejlesztés megvalósulhasson, ám így is 22 millió forint önerőt kell előteremtenünk, amit az idei költségvetésből igyekszünk kigazdálkodni – vázolta Bogyayné Gál Tünde.

Az idei költségvetésben a ravatalozó felújítására, a rossz állapotú járdák, mellékutak felújítására is szeretnének forrást biztosítani. Fontos feladat az ivóvízhálózat fejlesztése, a vízminőség javítása, melyre a szolgáltatóval együttműködve próbálnak megoldást találni.

(Képünkön az épülő óvoda látható)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában