Ördögárok

2020.03.24. 17:30

A borvidék kincse: innen születhetnek a nagy villányi tételek

A Villányi Borvidék egyik leginkább szemet gyönyörködtető termőhelye az Ördögárok dűlő. Persze nem csak látványában tűnik ki a többi közül.

Rajnai-Zsíros Krisztina

A félig Nagyharsány, félig Villány területén fekvő Ördögárok dűlő már a ’60-as éveket megelőzően földművelés alatt állt, de meredeksége miatt nem volt gazdaságos megművelni, hiszen ekkor a szőlőtermelők inkább a sík területeket keresték, azok voltak az értékesebbek. A ’60-as években a területet magára hagyták és elbokrosodott. A már erdős terület egy részét a 2000-es évek elején Gere Attila, Tiffán Ede és Günzer Zoltán vásárolta meg, majd Bock József és Sauska is csatlakozott. Megkezdődött a fák kivágása és a terület újra termővé alakítása. Becslések szerint ekkor körülbelül egymillió köbméter földet mozgattak meg. A tőkéket 2004-ben kezdték telepíteni és az első szüret 2006-ban történt. Ma Gere Attilának, Günzer Zoltánnak, a Sauska pincének, Bock Józsefnek, Tiffán Edének és Günzer Tamásnak találhatók itt szőlőterületei.

Persze a Villányi Borvidék számos szép, déli fekvésű, szép lejtésű, kiváló klímájú termőterülettel rendelkezik, az összesen 50 hektáros Ördögárok az egyik legkiemelkedőbb közülük. A dűlőnek vannak déli, dél-nyugati és keleti tájolású lejtői is és mivel az egész gyakorlatilag egy katlanban fekszik, a meleg, magas páratartalmú levegő a völgyben megreked, ezért egyedi mikroklíma alakult ki. A hőhatás miatt komolyabb fejlődés megy végbe a szőlőben, ami a cukrosodásban is szépen jelentkezik. A szőlőfajtákat tekintve a francia fajták dominálnak (cabernet franc és sauvignon, merlot), de találni benne kadarkát és portugiesert is. Érdekesség, hogy itt a mai napig is kézzel végzik a szüretet és zöldmunkát is, egyedül a permetezéshez használnak gépi segítséget. Innen születnek a nagy villányi tételek, mint például Günzer Zoltán 2009-es Ördögárok Cuvée-je, vagy Günzer Tamás 2011-es Ördögárok Merlot válogatás bora, Tiffán’s Elysium 2008 Ördögárok Merlot-ja, vagy éppen a Sauska pincészet 2012-es Ördögárok Kadarkája.

Erre az évjáratra érdemes lesz figyelni a borbarátoknak

A nemrégiben megrendezett XIX. Országos Syngenta Borversenyre érkező borok közül 307-hez a tavalyi szezonban szüretelték a szőlőt. A szőlészetileg nehéz év ellenére az már most látszik, hogy kiváló borok születtek, az évjáratra érdemes lesz figyelniük a borbarátoknak. Ezt bizonyítja, hogy az idei borversenyen összesen 44 arany, 1 nagyarany és 2 SynVino elismerést kaptak a 2019-es borok. Villányban az elmúlt hét közepén rendezték meg a borversenyt, a nevezett 308 tételből szép számban volt 2019-es bor is, amely arany minősítést szerzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!