Koronavírus Baranyában

2020.03.27. 07:50

Ez a Dunántúli Napló ajándéka

Dunántúli Napló

Forrás: Shutterstock

Egy hónappal ezelőtt kevesen sejtették, hogy mindennapi életünk ilyen mértékű fordulatot vesz. A koronavírus okozta járvány hatására minden megváltozott. Aki teheti, otthon marad, onnan követi a híreket. Többet olvasunk, keressük az információt, a hiteles forrásokat.

Köszönjük minden olvasónknak, hogy kitartanak mellettünk a járvány idején is, azt, hogy nekik nap mint nap továbbra is a Dunántúli Napló a fő információforrásuk.

Ezért is szeretnénk megajándékozni most minden előfizetőnket.

A járvány, a veszélyhelyzet ideje alatt ezentúl minden Dunántúli Napló előfizető díjmentesen, ajándékként kapja tőlünk nyomtatott újságja mellé a lap digitális számát, melyet egy előfizetéssel két digitális eszközön tud elérni. Így a családon belül egyszerre többen is olvashatják a Dunántúli Naplót, és a lapot szükség esetén az interneten keresztül is bárhonnan elérhetik az új szolgáltatáson keresztül.

Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy a bama.hu hírportálon – az erre a célra kialakított felületen: bama.hu/napilap – beírják az előfizetés megkötésekor megadott nevet, és az előfizetői azonosító számot (a számlán szereplő ügyfélkódot).

Ez a mi ajándékunk, mi ezzel tudjuk a veszélyhelyzet idején segíteni Önöket.

Dunántúli Napló szerkesztősége / Mediaworks Hungary Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!