hulladékgyűjtés

2020.03.05. 09:58

Hamarosan átvehetik a szelektív edényeket

Közel másfél éve több mint száz bicsérdi családhoz juttattak el komposzt tárolására alkalmas edényeket.

A KVG RT.-nél megkezdték a karácsonyfák szervezett összegyûjtését. A kaposvári komposztálótelepre szállítják a fákat.

Fotó: Löffler Péter

Most pedig a lakossági szelektív hulladékgyűjtést vezetik be. A faluba kétszáznegyven literes hulladékgyűjtő edényeket szállítottak, melyeket a Dél-Kom NKft.-vel szerződésben állók kapnak meg. Az átvétel március 16–27-ig munkanapokon, 8-10 óráig illetve 14-16 óráig lesz lehetséges átvételi elismervény ellenében és a hulladékszállítási szerződés leadása mellett. A kisbicsérdi falurészen élők a tűzoltószertár előtti területen, míg a nagybicsérdiek a Rózsa utcai régi italbolt előtt kapják meg az edényeket.

A programba a bicsérdi zártkertet, a vasútállomás feletti részt és Fenyőspusztát is szeretnék bevonni, s az intézményeknél – óvodánál, iskolánál és az önkormányzatnál – is elhelyeznek az edényekből. A hulladékkal telt kukákat a tervek szerint rendszeresen, kéthetente szállítja majd el a Dél-Kom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!