pécsiek új kedvence

2020.04.18. 11:30

Egy hinta a Mecsekben, amiről 404 méter magasan lehet lábat lógatni

Nem tudni ki készítette, és miért. De az biztos, hogy egyik napról a másikra került ki, és azonnal a pécsiek kedvence lett a Flóra-pihenőnél található hinta.

Németh Krisztina

Csupán egy darab pirosra festett faléc és pár méter kötél kellett ahhoz, hogy a pécsiek újra szerelembe essenek. Szerelembe a természettel, a párjukkal, vagy csak úgy a magánnyal. Komolyabbra fordítva a szót: egyre többen próbálják ki azt a különleges hintát, ami a Flóra-pihenőhöz került ki pár héttel ezelőtt. Megpróbáltunk utánajárni, ki tehette oda és miért. Nem jártunk túl sok sikerrel. De azért leírjuk, meddig jutottunk.

– Már hetek óta ott van és mindig megfogadom, hogy ráülök és kipróbálom – mondja Nedjalkov Balázs, aki rendszeresen fut el mellette, de kutyájával ült rá először. A Mecseket jól ismerő ultrafutó azt mondja: nem tudni, ki tette oda, de az ötlet zseniális.

Balázs kutyájával próbálta ki a hintát

Mondjuk nem most, amikor bárki bárkitől elkaphatja a vírust, de ez a léc jóval korábban jelent meg a pihenőnél. Azóta pedig a magányos pécsiek hol egyedül, hol a párjukkal lengenek rajta a semmibe – teszi hozzá.

404 méter magasan

A képeket elnézve sok pécsi fantáziáját beindítja ez a hinta. Az ott készült fotók olyanok, mintha Photoshop által lennének manipulálva, de a háttér tényleg valós. Valóban ilyen gyönyörű a Kelet-Mecsek.

Harsányi Máté fotója

Hol található?

A hinta a Flóra-pihenő közvetlen szomszédságában, tengerszint felett 404 méter magasan található. De ha a kedves olvasó még nem járt volna arra, eláruljuk, hogy az egykori vidámpark kerítése mellett sétálhatunk el odáig. Lehet, hogy pont a volt vidámparkra reflektál a hinta? Hm...

Erre a fára került ki

Kerestük a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Biokom NKft. igazgatóságát is, akinek őrei rendszeresen felügyelik a Mecseket.

– Valószínűleg alulról jövő kezdeményezésről van szó – mondta Kulcsár Péter. A területért felelős természetvédelmi őr hozzátette: szerencsére a fekete fenyőre kötött hinta nem veszélyeztet semmilyen növényt, de azért megvizsgálják, hogy ne tegyen kárt a természetben. A Biokom is válaszolt: ők sem tudnak a hinta kitalálójáról semmit.

Jó pár embert megihletett már ez a fa, de a hinta csak most került ki

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!