fesztiváloznak majd

2020.05.23. 12:30

Gőzerővel készülnek a gőzgombócokra

Idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg a már országos hírnévnek örvendő Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivált.

Zs.K.

Hagyományos Gőzgombóc fesztivál geresdlakon

Fotó: Laufer László

Mint Habjánecz Tibor polgármestertől megtudtuk, az idei szeptember 26-ai rendezvényt nem fújták le, a település gőzerővel készül a fesztiválra. Úgy tudjuk, az idei sztárfellépővel, a Hoo­ligans zenekarral és a többi fellépővel (többek között a Blaskapelle, Bradlmusikanten osztrák együttesekkel, a Szeged Táncegyüttessel illetve az ApaScuka zenekarral) is megkötötték a szerződést, amit nem mondtak vissza a koronavírus-járvány miatt.

A polgármester bízik benne, hogy augusztusban feloldják a mostani korlátozásokat, így a gőzgombóc fesztivált is meg lehet majd tartani a hagyományoknak megfelelően ősszel.

Az első Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivált 2006-ban tartották. Az évek alatt olyan szárfellépőket hoztak a kis baranyai településre, mint az Irígy Hónaljmirigy, Honeybeast, Rúzsa Magdi, Vastag Csaba, Punnany Massif, Tankcsapda és a Csík zenekart. A mostani fesztivál sztárja továbbra is a geresdlaki gőzgombóc lesz, a fesztivál hangulatát az esti tűzijáték színesíti majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában