hogy van ez?

2020.05.09. 07:00

Elmaradnak a kaszálások, hatalmas gaz nőtt Pécsett

Örülünk, hogy a városüzemeltetési cég komolyan veszi az „Európa zöld fővárosa” célkitűzést, de mi ezt nem úgy képzeltük el annak idején, hogy szavannává változik a belváros – kezdte bejegyzését Barkóczi Csaba képviselő, miután egy hete 63 centis gazt mért Pécs tágabb értelemben vett belvárosában. Tavaly Péterffy Attila még a város hátárát jelző táblán kívül beszélt arról, hogy Pécs gazos.

B. M.

A balliberális városvezető a tavalyi kampányában még arról beszélt, hogy megválasztása esetén szakmai alapon működő önkormányzatot hoz majd létre. Egyfajta különös demonstrációként még be is állt egy, a Pécs táblán túl lévő, tehát nem is a város által kezelt körforgalomba, megmutatva, hogy milyen elhanyagolt is Pécs városa.

Akkor azt írta, hogy „ahogy járom Pécset, lépten-nyomon beleütközöm abba, hogy nincs gazdája ennek a gyönyörű városnak”.

Most a nemzeti oldal egyik képviselője, Barkóczi Csaba minisorozatot indított a közösségi oldalán, miután egy hete tapasztalta, hogy a város belső részein a gaz és a fű immár közel 70 centis magasságú. Az egyik elburjánzott növényt még le is fotózta, le is mérte – eszerint az 63 centiméter magas volt.

A fideszes városatya mindezt ráadásul azt követően kapta lencsevégre, hogy az adott területen már kaszáltak – ám foltokban, részlegesen végezték el a munkát elmondása szerint. A képviselő öt területet jelölt meg, ahol komoly problémát látott.

Mint mondta, azóta írt már a Biokom NKft. új vezérigazgatójának, Genczler Istvánnak, de nem érkezett hivatalos válasz a megkeresésére, viszont úgy tűnik, hogy a közösségi oldalát határozottan figyelik, mert miután folyamatosan nyomon követte, hogy hol milyen problémák adódtak, s erről be is számolt a helyszín megjelölésével, azt követően vágják le a füvet ott a munkások. Úgy fogalmazott, hogy „szép sorban haladunk Ispitaalja szavannátlanításával az allergiaszezon közepére talán még sikerül is eltüntetni a kritikus pontokon méteresre megnövő gazt”.

Kerestük a városüzemeltetést, hogy milyen szakmai protokoll alapján végzik és ellenőrzik a munkát az új városvezetés által kinevezett vezérigazgató idején, de nem válaszoltak.

Örülünk, hogy a városüzemeltetési cég komolyan veszi az „Európa zöld fővárosa” célkitűzést, de mi ezt nem úgy képzeltük el annak idején, hogy szavannává változik a belváros – kezdte bejegyzését Barkóczi Csaba képviselő, miután egy hete 63 centis gazt mért Pécs tágabb értelemben vett belvárosában.

Tavaly Péterffy Attila még a város hátárát jelző táblán kívül beszélt arról, hogy Pécs gazos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!