szalatnak

2020.06.12. 17:31

Értékként őrzik meg a világháborús síremlékeket

Szalatnak önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a településen található első világháborús temető rendben tartására.

Zs. K.

Gulácsi Erika, Szalatnak polgármesterének koordinálásával kiszabadították a fejfákat és sírokat az őket beborító növényzetből, illetve 1911-től a halálozások okairól, majd az első világháború helyi áldozatairól összegyűjtötte az önkormányzat a rendelkezésre álló információkat is. A sírkövek igazi kultúrtörténeti emlékek, az egyik említésre méltó közülük például egy tbc-ben meghalt napszámosé volt, sírjának érdekessége, hogy annak ellenére, hogy egyszerű munkát végzett és feltehetően nem tartozott az előkelőségek közé, mégis drága, fényképes fejfát készítettek neki, amely a mai napig megőrzi tekintetét.

– A temetőrészt a helyi értékleltárban rögzíteni fogjuk, a település múltját a temető sírjainak és családfáinak kutatásával településtörténeti kiadványban hozzuk nyilvánosságra, amely munkában a pécsi családfaállítók is részt vesznek. Ezentúl minden évben kiadvánnyal tisztelgünk a hagyományoknak, a következő évi kiadvány a faluban művelt hagyományos mesterségekről fog szólni – mondta Gulácsi Erika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!