békebeli boltos

2020.06.30. 20:00

Jó szó is jár a vásárlóknak

Békebeli boltos – talán ez a legjobb kifejezés Orsós Ferencre. Olyan benyomást kelt a modern hús- és csemegepult mögött, mintha jó háromnegyed évszázaddal korábbról maradt volna ott.

Pucz Péter (Forrás: Pécsi Újság.hu)

Fotó: Yasuhiro Kobayashi

Nyilván tanítják a szakiskolákban a kapcsolattartás tudományát, de azért arra egy kicsit születni is kell. Ennek az erénynek a birtokában van Orsós Ferenc, aki eddigi pályafutása során apránként, de tonnaszámra adta el a húsárukat a vásárlóknak. Szinte mindig életvidáman kínálva a portékát, úgy, hogy még az is kedvet kapjon egy kis falatozáshoz, akinek éppen nem korog a gyomra.

– A hosszú sor a jobb, vagy ha csak álldogálni kell a munkahelyen?

– Egyértelműen az a kellemesebb, ha jönnek a vásárlók. Akkor elröpül a munkaidő, nincs unalom. Azért vagyunk itt, hogy fogyjon minden. Meg aztán érkeznek az ismerősök, lehet velük néhány szót váltani.

– Szoktak tanácsot kérni, ízek iránt érdeklődni?

– Hála az égnek igen, gyakran kikérik a véleményemet. Az idők során, amit itt töltöttem, minden terméket jól megismertem, ezért bátran merek javasolni. Hiszen magam is fogyasztója vagyok ezeknek a termékeknek. Az új beszerzéseket rendre megkóstolom, hiszen furcsa lenne, ha nem tudnám, mi kerül a csomagolópapírba.

– Ügyesen kezeli a kést, az tény. Ám, mintha az egyik ujja bánta volna a szeletelést.

– A bal hüvelykujjam egyszer odaveszett. De senki se gyanakodjon üzemi balesetre, otthon, faaprítás közben ért a dolog. Sajnos ennyi veszteséget elszenvedtem, néha érzem a hiányát.

– A közvetlen modora sokakat szokott jobb kedvre deríteni, még egy nehéz nap végén is.

– Felesleges lenne komoran álldogálni a helyemen. De azért nem árt tudni a határt, mit lehet mondani, mert sértődés nem lehet a társalgás vége. Amúgy is gyors párbeszédek ezek, mert haladni kell a kiszolgálással is.

– Egy húspultos eladót az emberek rendre testes férfinak képzelnek el.

– Ilyen alkat vagyok, rám nem szaladnak fel a kilók. Igaz, lehetnék kövérebb, de rendszeresen futok, amatőrként. A maratoni távot is teljesítettem már, szóval nem szoktam kihízni a ruháimat.

– Két alkarja mintha kissé kékebb lenne a megszokottnál.

– Akad rajta pár tetoválás. Ezek nekem tetszenek, fontosak számomra, ezért kerültek oda. Ennyi a dolog, semmi több, meg persze a divat is befolyásolt, amikor ezek felkerültek rám. Hátrányom még soha nem volt belőlük, jól megvagyok velük. A kedves vevőim meg már megszokták a dolgot.

Keresztény nevelést kapott

Orsós Ferenc Pécsett született 1982-ben. Kereskedelmi szakmunkásképzőben szerezte bizonyítványát, majd azt egészítette ki egy átképzés során, így került a pécsi SPAR uránvárosi üzletébe a pult mögé. Szüleivel él együtt, egy leánytestvére van. Amikor nem a késsel „vív”, akkor gyakran fut, hosszabb távokat teljesít. Keresztény, vallásos nevelést kapott, szokott templomba járni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!