martonfai bázis

2020.06.23. 16:53

Példaértékű vadászati- és ifjúsági központtal bővült Baranya

Még csak most adták át, de már teltházzal működik az a vadászati központ, amit Martonfán hoztak létre gyermekek táboroztatására, felnőttek képzésére és kutyák felkészítésére.

Németh Kriszta

A Pécs melletti bázist 26 millió forintból alakították ki, tíz fő elszállásolására is alkalmas.

Az épület hivatalos átadóján részt vett Bors Richárd, aki az “Egy a Természettel” Nonprofit Kft. szakmai igazgatójaként Kovács Zoltán levelét olvasta fel. A vadászati világkiállításért felelős kormánybiztos levelében hangsúlyozta a vadászok utánpótlásának fontosságát, valamint a jövő évi, magyarországi Természeti és Vadászati Világkiállítás jelentőségét, amire már 40 ország jelezte részvételi szándékát. A martonfai vadászati- és ifjúsági központ pedig segíti a felkészülést a 2021-es nagyszabású kiállításra – tették hozzá az átadó ünnepségen.

A rendezvényen részt vett még Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke, valamint Agyaki Gábor, a baranyai szervezet elnöke is, akik példaértékűnek nevezték a baranyai központot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában