az emlékezés hangja

2020.06.24. 20:00

Szekó József emlékére zúgnak majd az új harangok Mohácson

Szerdán emelték be helyükre a Fogadalmi templom két új harangját, amelyek a város tavaly elhunyt polgármestere, Szekó József emlékére is zúgnak majd.

M.B. (Forrás: MohácsiÚjság.hu)

Fotó: Yasuhiro Kobayashi

A polgármester családjának kérése volt ugyanis, a virágokra, koszorúkra szánt összeget ajánlják fel az emberek egy, a Fogadalmi templomba szánt új harang elkészítésére.

Szekó József, Mohács tragikusan elhunyt polgármesterének szívügye volt, hogy a csata 500. évfordulójára már a mintegy ötmillió forintba kerülő,

ötszáz kilogrammos harang lakja a templomot.

A Szekó család éppen ezért azt kérte a temetésre érkező ezrektől, a virágokra, koszorúkra szánt pénzt fordítsák erre a célra a megemlékezők. Kérésük olyannyira meghallgatásra talált, hogy nem is egy, hanem két harang is készülhetett mohácsi megrendelésre az ország legismertebb öntőműhelyében, Őrbottyánban.

Az egyik az ötszáz kilogrammos nagyharang (azért éppen félmázsás, mert a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára emlékeztet), a másik egy 150 kilogrammos lélekharang. A súlynak itt is szimbolikus szerepe van, a 150 éves török uralomra utal. A nagyobb harangon a következő felirat szerepel: „Szekó József emlékére”.

A harangokat szerdán délelőtt emelték be egy hatalmas daru segítségével a helyükre, miután – a Szekó család számos tagjának, valamint nagyon sok érdeklődő jelenlétében rendezett, bensőséges, megható ünnepségen – Bacsmai László plébános megáldotta őket. Arra viszont, hogy megszólaljanak, néhány hetet még várni kell, mivel a harangnyelvek egyelőre még nem készültek el, de hamarosan azok is megérkeznek Mohácsra.

https://www.bama.hu/galeria/szeko-jozsef-emlekere-zugnak-a-harangok-mohacson/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!