kiskassa

2020.07.28. 18:44

Anna-napi búcsút rendeztek

Huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a Kiskassáért Német Egyesület és a Kiskassai Német Önkormányzat a hagyományos Anna-napi búcsút, amely mint az eddigi években is, ezúttal is nagyon sok érdeklődőt vonzott.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Nemcsak a faluból, hanem a környékbeli községekből is érkeztek a háromnapos rendezvényre, melynek fő napján, vasárnap a kulturális műsor szereplői délután végigvonultak a főutcán, majd a kultúrház udvarán léptek fel a népes közönség előtt.

A német nemzetiségi program – Stimmungsparade a Millichékkel – keretében elsőként az Ulrich család harmonika-zenekara szórakoztatta a jelenlévőket, majd a Borjádi Tánccsoport kápráztatta el a közönséget, ezután pedig a himesházai Sonnenblumen Kórus éneke csendült fel.

A Kiskassáért Német Egyesület elnöke, Matkovits-Kretz Eleonóra a kulturális műsor alatt a hagyományokhoz híven elismerő oklevelet adott át annak, aki sokat tett a hagyományőrző programok megvalósulásáért. A kitüntetést ebben az évben a pécsdevecseri Bősz Imre kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!