diákmunka

2020.07.02. 07:00

Van miből válogatniuk a dolgozni vágyó diákoknak

Két hete már, hogy véget ért az idei tanév, így megyénkben is diákok ezrei kezdhetik el a nyári munkát. A tanulók akár a helyi önkormányzatoknál is dolgozhatnak.

Tóth Viktória

20190709 ,Szekszárd , A diákok nyári munkát vállalnak az iskola szünet alatt. fotós: Makovics Kornél Tolnai Népújság

Fotó: Makovics Kornél

A nyári diákmunkaprogram igen népszerű megyénkben is. A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a 16–25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára egy budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tanulók a programban két típusú – önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott – diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben maximum két hónapra vállalhatnak munkát, előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhatnak.

Az önkormányzatokon a diákokat munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, az állam pedig a munkáltatóknak a diákok munkabérét és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100 százalékát is megtéríti.

Ennek megfelelően a napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkaköröknél a tanulók havonta bruttó 157 950 forintra, szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintra számíthatnak.

Az önkormányzatoktól eltérően a vállalkozásoknál az állam a diákok bérének és ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének csak a 75 százalékát biztosítja, azaz ebben az esetben a munkaadóknak kell állniuk a fennmaradó részt.

Márokon, Bicsérden és Siklóson is

A baranyai községek, városok önkormányzatainak többsége is csatlakozott a programhoz, a települések vezetői várják a diákok jelentkezését. Márokon mindkét hónapban 1-1 főt foglalkoztatnak, Krizsics Zsanett polgármester elmondta, hogy júliusban levendulaszedés, míg augusztusban utcabútorok festése lesz a diákok feladata. Vér József polgármestertől megtudtuk, hogy Bicsérden adminisztratív és fizikai-mezőgazdasági munkákat végeznek majd a fiatalok. Siklóson havonta 5-5 főt foglalkoztatnak, a diákok a belvárosban felállított turisztikai infópontban fognak dolgozni, a településre látogató turistákat látják majd el érdekes, illetve napi információkkal a város látványosságaival kapcsolatban.

A járási hivatalnál jelentkezhetnek

Az államtitkár megjegyezte, hogy a program sok lehetőséget nyit a fiataloknak: tavaly 90 munkakörben foglalkoztatták a diákokat a munkáltatók.

A munkaadók és a nyári munkát vállaló diákok a lakóhely szerint illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályain jelentkezhetnek. A diákoknak itt kell kérniük a nyilvántartásba vételüket. A munkáltatók pedig itt nyújthatják be munkaerőigényüket, amelyben a szükséges létszámot meg kell határozniuk, a szakmát, foglalkoztatási területet pedig megadhatják. A dokumentumot a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaihoz kell eljuttatniuk. A nyári diákmunkaprogramról az érdeklődők a munka.hu oldalon találhatnak további tájékoztató anyagokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!