politikai csűrcsavar

2020.08.07. 20:10

Civilként indul a mohácsi választáson az MSZP-s Csorbai Ferenc

Ettől persze még a szocialisták és a többi balliberális párt támogathatja a civil szervezet jelöltjét – írja a Mohácsi Újság.hu.

M. B. (Forrás: Pécsi Újság.hu)

Elfogadta a felkérést, így az eddig szinte ismeretlen, a Változást Akarók Nemzedéke nevű egyesület polgármesterjelöltje lesz a mohácsi időközi választáson, jelentette be Facebook-oldalán Csorbai Ferenc. Ezek szerint nem az MSZP-é, amelynek színeiben eddig politizált – írja a Mohácsi Újság.hu.

„Örömmel fogadtam, hogy a pártpolitika nélküli, széles ellenzéki támogatottságú helyi egyesület, egyhangúlag engem nevezett meg polgármesterjelöltjének”, írta Csorbai Ferenc.

Mindebből következően Csorbai Ferenc nem az MSZP jelöltje lesz, amelynek színeiben eddig politizált. Ez alátámaszthatja a Magyar Nemzet korábbi értesülését, amely szerint Csorbai Ferenc kiléphet az MSZP-ből.

Ettől persze még a szocialisták és a többi balliberális párt támogathatja a civil szervezet jelöltjét, sőt, ez a helyzet igencsak emlékeztet a balliberális pártok tavaly Pécsett bemutatott forgatókönyvéhez, amikor is egy civil ernyőszervezet indította el a pártok jelöltjeit.

Ezek is érdekelhetik