elismerés

2020.08.25. 13:30

Díjakat adtak át Geresdlakon

A hagyományokhoz híven idén is Kisgeresden ünnepelték a geresdlakiak az államalapításunk ünnepét, ahol átadták a Geresdlakért díjakat. A posztumusz díjat a község korábbi lelkipásztorának, Szűcs Ferencnek ítélték oda, aki sok éven keresztül misézett a faluban – a díjat Erb József plébános vehette át.

Zs.J.

Geresdlak Laufer László Hungary szórakozás Gozgombóc fesztivál Hagyományos geresdlakon DN20151014

Fotó: Laufer László

A másik díjat Varga Jánosné, Eti néni kapta, akit az országban is sokan ismernek, ugyanis sok tévéadásban szerepelt, mondhatnánk ő lett a Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivál fesztiválarca. Ő volt az, aki elkészítette a fesztivál vándordíjának, Knédli Rézinek a ruháját, és minden évben megvarr­ja az óvodások ballagására a tarisznyákat. Idén a védekezésből is kivette részét: megvarrta a geresdlakiak számára a szájmaszkokat, amit az önkormányzat minden családhoz eljuttatott.

Augusztus 20-án egy nem várt segítség is érkezett. Habjánecz Tibor polgármester ünnepi beszéde után August Krivec az osztrák testvértelepülés, Raaba-Grambach nevében átadott egy ötezer eurós csekket, mellyel egy busz megvásárlásához nyújtottak segítséget az önkormányzatnak.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Címkék#geresdlak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!