pár hónappal korábban

2020.08.28. 15:28

Szekó József Baranya megye posztumusz díszpolgára lett

A koronavírus-járvány miatt október 10. helyett augusztus 28-án adták át a Baranya megyei önkormányzat kitüntetéseit.

Megyenapunkat 1996 óta hagyományosan ünnepeltük, mióta a megyei közgyűlés október 10-ét a megye napjává nyilvánította, I. Lipót király által 1694. október 10-én Baranya vármegyének adományozott új címerpecsét emlékére.

– Az idei év azonban más, rendhagyó módon nyár végére került a megyenapi ünnepségünk. Ennek két oka van az egyik a pandémia jelenléte, amely minden eltervezett programot bizonytalanná tesz, megkérdőjelez. A másik az a törekvésünk, hogy negatív körülmények ellenére se mondjunk le hagyományunkról – az alábbi gondolatokkal kezdte meg köszöntő beszédét Őri László, a megyei közgyűlés elnöke.

– Az összefogás erőt jelent, közösséget épít, lehetőségeket teremt. Az összefogással elérhetjük közös céljainkat. Az idei év több szempontból is az összefogás évét jelképezi. Egyrészről példaértékű az egészségügyi ellátórendszer tevékenysége, de a katasztrófavédelem, a rend- és közbiztonsági szervek, az oktatási és szociális ellátó intézmények is kimagasló színvonalon látják el feladatukat. Ezeken a területeken dolgozók helytállása kiemelkedő, amiért köszönetet kell mondanunk mindenkinek, aki a munkáját, a feladatát a vészhelyzetben is lelkiismeretesen látta el. Hála és köszönet a szolgálatukért – fogalmazott Őri László.

A megyei önkormányzat vezetője szerint a társadalmi szolidaritás felerősödése hatékony védekezést jelenthet a koronavírus ellen és a járvány gazdasági következményeivel szemben is.

– A látszat ellenére 2020 mégsem a koronavírus éve (bár most a legtöbb feladatot, fejtörést ez adja), hanem az összefogás éve. Az összefogás számomra – nem utolsósorban – nemzeti összefogást, nemzeti összetartozást is jelent. Azért volt fontos a centenáriumi Trianon-megemlékezésünk június 4-én, mert kifejezhettük: nemzetünk életképes, egységes és van jövője a Kárpát-medencében. Ennek jegyében kezdeményeztem a székely petíció aláírásának támogatását a magyarországi önkormányzati érdekképviseleti szervek részéről. És ennek jegyében erősítjük testvéri kapcsolatainkat a határainkon túli magyar közösségekkel, településekkel, különösen a történelmi Baranya vármegye területén élőkkel. Meggyőződésem: a magyarság jövője a nemzeti összefogáson nyugszik, és a szomszéd nemzetekkel való korrekt együttműködésen. – zárta beszédét Őri László.

A megyenapi közgyűlésen az alábbi kitüntető díjakat adták át:

Baranya Megye Díszpolgára címet kapta posztumusz Szekó József, Mohács volt polgármestere. 1998-tól 2019-ben bekövetkezett haláláig Mohács első embere, 2010–2014 között országgyűlési képviselője volt. Több évtizedes politikusi és városvezetői tevékenysége során Mohács Baranya megye legdinamikusabban fejlődő településévé vált, agglomerációs vonzása a térségben egyre jelentősebb.

Pro Comitatu Baranya Díjat kapott a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoport. A virológiai kutatások terén országos elismertségű és nemzetközileg is számon tartott kutatócsoport társadalmilag kiemelkedően fontos tudományos tevékenységére az idei pandémia hívta fel a közfigyelmet. A pécsi kutatócsoport kísérletei, elemzései, szakmailag megalapozott következtetései hozzájárultak a hazai COVID-járvány első hullámának sikeres kivédéséhez, és a további hatékony prevencióhoz szükséges vakcina kifejlesztéséhez. A kutatócsoport fiatal tudósai kiemelkedő tudásukkal és elhivatottságukkal a megyében élők számára jövőt és biztonságot jelentenek.

Baranya Fejlődéséért Díjat kapott a Bogád-Hús Termelő és Kereskedelmi Kft. A vidéki gazdasági megerősödését, a kis- és középvállalkozások életképességét bizonyítja a cég sikeres működése, jelenléte a megye gazdasági szférájában.

Egészséges Baranyáért Díjat vehette át egyéni kategóriában vehette át dr. Kanizsai István kórházigazgató, aki a Siklósi Kórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójaként az egészségügyi intézmény infrastrukturális, szervezeti fejlesztését, gazdasági működőképességét a legmagasabb szakmai színvonalon valósította meg. Mára a Siklósi Kórház a megye egyik korszerűen felszerelt, stabilan működő, modern és szakmailag kiváló gyógyító intézményévé vált.

Egészséges Baranyáért Díjat vehetett a PTE Klinikai Központjának COVID-csapata, amely a szakmai együttműködés, a közösségi összefogás és a személyi helytállás nagyszerű példáját valósította meg. A pandémia elleni védekezés során hatékonyan és gyorsan reagáltak a klinikai egységek a vészhelyzetre, sikeresen koordinálták a szakmai követelményeknek megfelelő intézkedéseket és elismerést érdemlően vállalták az egyéni kockázatokat is.

Közrend-Közbiztonsági Díjban részesült Korontos Zoltán r. ezredes, Pécs rendőrkapitánya. A megyeszékhely és az agglomerációs településein a közrend és közbiztonság megvédésével a Pécsi Városi Rendőrkapitányság vezetőjeként hozzájárul a megye egészét érintő rendfenntartásban. A város és Pécs vonzáskörében lévő településeken az élet és vagyonbiztonság megteremtése terén évtizedek óta hatékonyan fellép, a rendvédelmi testület tekintélyét erősíti, a közérdeket szolgálja.

Nemzetiségekért Díjat adományozott posztumusz a közgyűlés Bogdán Lászlónak, Cserdi volt polgármesterének.

A Kulturális, Művészeti és Sajtódíjat Kovács Ferenc festőművész érdemelte ki. Művészetének ihletője a baranyai táj, a baranyai életérzés. Kiváló érzékkel mutatja meg az egyedi vonásokat, a jellegzetes karaktert, ami egyszerre személyes és közösségi. Az alkotás mellett a művészetszervező tevékenység számára misszió, amelyet a „Siklósi Szalon Alapítvány” kuratóriumi elnökeként évek óta önzetlenül, elhívatás-szerűen, közszolgálatként végez.

Koltai Péter-díjban részesült Gocsál Mátyás 4. évfolyamos zeneiskolai tanuló. Fiatal kora ellenére az eddig nyújtott tanulmányi eredményei és a zenei versenyeken történő sikeres szereplései mutatják: a komoly és szorgalmas munkavégzés, a zenei pálya iránti elhivatottság erősítik kiemelkedő zenei tehetségét. Elkötelezettségét növeli a családi, az iskolai és más közösségekkel való harmonikus kapcsolata, és mesterei irányításával tovább bontakoztathatja tehetségét, építheti zenei életútját: alázattal, szorgalommal, kitartással.

Elnöki Kitüntető Díjban részesült Ábel János nyugalmazott nemzetiségi tanító. A német nemzetiség magyarként való megélése összetett feladat, amit tanítóként évtizedekig példamutatóan teljesített Ábel János tanító úr. Nemzedékről-nemzedékre adta tovább népe kultúráját, hagyományait, ugyanakkor érzékenységet fejlesztett ki tanítványaiban a bölcső, a magyar környezet védő, tápláló közege iránt. Közéleti szerepvállalása a két nemzetiség (német-magyar) közeledését, együttműködését szolgálta a nehéz történelmi évtizedekben is. Példamutató pedagógusi és nemzeti identitást védő munkássága mind a német, mind a magyar közösség számára elismerésre méltó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!