együttműködés

2020.09.09. 10:30

Sikeres az MVM és a PTE közös munkája

T. V.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem 2017 novemberében kötött egymással együttműködési megállapodást. A PTE célkitűzése az volt a stratégiai együttműködéssel, hogy az egyetemen felhalmozott innovációs potenciállal és tudással támogassa az MVM Csoport stratégiájának megvalósítását, továbbá az, hogy olyan kutatásokat és fejlesztéseket kezdjen meg az MVM támogatásával, melyek valamilyen módon köthetők a cégcsoport szolgáltatási portfóliójához.

Az egyetem számára rendkívül fontos volt a kutatási projektjavaslatok összeállítása során, hogy az együttműködés eredményeként Pécs városa, illetve a régió is részesedni tudjon a közös kutatás-fejlesztésből. Ennek megfelelően négy projektet határoztak meg a szakemberek – áll a PTE közleményében.

– A közös munkának már számos kézzel fogható eredménye van, többek között biológiai alapú energiatermelési modellt készítettek a Dél-dunántúli régióra és a Vértesre vonatkoztatva, valamint termikus hulladékkezelési technológiákat vizsgáltak fenntarthatósági, környezetvédelmi és gazdasági szempontból – tájékoztatta lapunkat a Pécsi Tudományegyetem.

 

Címkék#MVM#pte

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!