Előny a termelőknél

2020.10.16. 07:00

Csizmadia Péter: nem szorulhatnak ki a jelenlegi árusok a csarnokból

Vita alakult ki a keddi közmeg­hallgatáson az új vásárcsarnokkal kapcsolatban. A bérlők bizonytalannak érzik a jövőjüket, és attól is tartanak, hogy a helyi termékek elenyésző arányban lesznek elérhetők a piacon – írja a Pécsi Újság.hu.

Palotás Péter

Fotós: Yasuhiro Kobayashi

Közmeghallgatást tartottak kedden a kertvárosi Apáczai Művelődési Házban, írja a Pécsi Újság.hu. A fórumon téma volt többek közt az új pécsi vásárcsarnok, amellyel kapcsolatban az árusok egy része aggályát fejezte ki. Attól tartanak a bérlők, nem jut hely számukra a létesítményben, de az is aggodalomra ad okot számukra, hogy nem tudni, a kínálatban milyen arányban lesznek jelen a helyi termékek.

A Fidesz közgyűlési frakcióját vezető Csizmadia Péter szerint a jelenlegi bérlőknek meg kell adni a lehetőséget, hogy az új csarnokban is helyük legyen.

– A tervek szerint liciteljárás során dől el, hogy kik árusíthatnak a létesítményben, de ezzel kapcsolatban konkrétumot nem tudott mondani a városvezetés a közmeghallgatáson, a részleteket a későbbiekben dolgozzák ki

– fogalmazott.

Alapvető elvárás, hogy akik árusítani akarnak a mostani bérlők közül, azok számára – akár megváltozott feltételekkel –, de kínálja fel az üzemeltető a lehetőséget. „Ne fordulhasson elő, hogy valaki kiszorul az új csarnokból”.

Szintén vitát váltott ki a keddi fórumon a leendő kínálat. A helyi árusok, akik sok esetben termelők is, azt szeretnék, ha jórészt a térségből származó termékek lennének majd elérhetők a létesítményben.

– Az előző városvezetés idején készült koncepció lényege, hogy a helyi termelők szó szerint piachoz jussanak.

A javaslatunk szerint ne csak az ár legyen a döntő szempont a liciteljárás során, hanem előnyt jelentsen, ha valaki a térségben megtermelt, előállított árut kínálna a vásárlóknak – mondta Csizmadia Péter.

Újabb állami segítség is érkezett

Az új vásárcsarnok építésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán 2,5 milliárd forintot nyert el Pécs még 2016-ban, tehát Páva Zsolt polgármestersége idején. A közbeszerzésen győztes cég, a B Build & Trade Kft. azonban több mint hárommilliárd forintos ajánlatot tett. Az önkormányzat tartalékforrásokat mozgósított, egyúttal többlettámogatási igényről szóló szerződésmódosítási kérelmet nyújtott be. Ezzel kapcsolatban nemrég megszületett a döntés, a kormány 416 millió forint pluszforrást biztosít az építkezéshez.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában