civilek pécsért

2020.10.05. 09:58

Jövőre várhatóan a Balokány liget tószínpada is megújul

A Balokány-ligetért Egyesület tavalyi nyertes pályázatának keretén belül megvalósuló háromnapos rendezvénysorozat zárult a napokban Pécsen, méghozzá a Balokány-Pepita Közösségi Térben megrendezett „Balokány-Polisz” elnevezésű bűnmegelőzési program.

Zs. J.

A rendezvény a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósult meg, amelyben együttműködő partnerszervezetként vett részt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság is. A rendezvénysorozaton az egyesület elnöke, Pánovics Attila ismertette a résztvevők számára a „Balokány-Polisz” projekt részleteit, továbbá beszélt a terület felújításának jelenlegi állásáról. Többek között egy olyan biztonságos környezet létrehozására törekedtek, amely a családoknak kínál majd a jövőben szórakozási és pihenési lehetőséget a megszépülő ligetben.

A program keretében vandálbiztos ivókutat adtak át, lefestették a padokat, kicserélték a Pepita előtti rossz állapotú térburkolatot, az épület mögötti sűrűn benőtt bokros részt a Magyar Államvasutak Zrt. munkatársai kitisztították, mert az elhanyagolt helyre hajléktalanok költöztek be. Az építészeti szakágban tanuló pécsi diákok számára vagyonvédelmi, áldozatvédelmi és ifjúságvédelmi témában tartottak interaktív előadásokat a szakemberek, míg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közösségi szolgálatot ellátó diákokkal járőröztek a ligetben, aminek köszönhetően jóval kevesebb rongálás történt a környéken, mint a korábbi években.

Mint megtudtuk a Pécsi Helyi Akciócsoport támogatásával TOP CLLD pályázati forrásból várhatóan a következő évben a tószínpadot is rekonstruálják, így visszanyeri régi díszét a Balokány. Annak idején a tóra épített színpadot a Piramis avatta fel 1978-ban, és számos magyar nagyzenekar lépett itt fel a hetvenes, nyolcvanas években.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában