Piaci körkép

2020.10.10. 11:30

Megjelent a gesztenye a piacon

Itt van az ősz, itt van újra, hiszen a pécsi vásárcsarnokban megjelent a gesztenye és dió is az árusoknál, igaz még csak egy-két pulton kínálják őket.

Zs. J.

A gesztenye ára a tavalyihoz képest egy-két százassal emelkedett. A dió ára az egy kicsit más. Volt, ahol a tavalyi áron kínálták, de több helyen 3900 forint volt feltüntetve. Az egyik piaci árus közölte, még nincs teljesen beárazva a dió, nem lehet pontosan tudni mennyi lesz az ára, mivel még nem tudják pontosan, mennyi dió termett a szezonban, ugyanis az idén is megtámadta a dióburok-fúrólégy, kárt okozva az ültetvényeken.

– Mi még megtudjuk fizetni a dió árát, igaz picit soknak tartom, de hát ez van. A családom nagyon szereti a diós bejglit, és én nem tudom elképzelni, hogy dejóval készíteném el otthon ezt a finomságot. A dejó teljes mást ízt ad az édességnek, ugyanis pirított napraforgóbélből készül – mondta egy középkorú hölgy lapunak tegnap a piacon. A vásárcsarnokban már kapható a piros retek, az új, őszi fokhagyma, saláta, új burgonya, míg a gyümölcsök közül számos helyen volt hazai mézédes, nagy szemű szőlő, szilva, körte. Színes a kínálat az almából, egy kilót 290–490 forintért kínálnak.

Most a déligyümölcsrajongóknak is érdemes ellátogatni a vásárcsarnokba, ahol a banán, a mandarin, a narancs, az ananász, az avokádó mellett megjelent a gránátalma, amely rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Ha sok gránátalmát eszünk, azzal erősítjük immunrendszerünket, de azt is mondják róla, hogy csökkenti a cukorbetegség és keringési megbetegedéseknek a kockázatát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában