nekik sem könnyű

2020.10.28. 07:00

Mesél az erdő... – Pácban vannak a vadászok

A koronavírus-járvány hazánkban is átírta a társadalom működését, hatással van a gazdaság minden területére, ez alól a vadgazdálkodás sem kivétel.

T. V.

Fotó: Szendi Péter

A tavasszal és nyár elején időszakosan bevezetett teljes határzár, majd a szeptembertől érvényes határátlépési korlátozások hatására felére esett vissza a hazánkba érkező és vadászati engedélyt váltó külföldi vadászok száma, ezáltal az ágazat árbevétel-kiesése is hasonló mértékű.

Horváth Csaba, az OMVK Baranya megyei Területi Szervezetének, illetve a Baranya megyei Vadásztársaságok Szövetségének titkára lapunknak elmondta, hogy az éves vadgazdálkodási tervekben meghatározott mennyiségű, elsősorban a nagyobb értékű trófeás vad vadászatának, illetve az elejtett vad húsának értékesítéséből származó bevétel, valamint a vadászok által fizetett tagdíj adja a vadászatra jogosultak legfőbb bevételét.

– Az elmaradó vadászati árbevétel mellett jelentős kiesést okoz a vadhúspiacot, főként az exportot érintő kedvezőtlen helyzet miatt drasztikusan lecsökkent átvételi ár is – fogalmazott Horváth Csaba. – Az állam tulajdonát képező vadállomány kezelését a vadászatra jogosultak látják el, ők gondoskodnak az állomány takarmányozásáról, védelméről, illetve ők térítik meg a vad által okozott károkat is, valamint fizetik a hivatásos vadászok bérét. Tehát érthető, hogy a felsorolt jelentős kiadások mellett egyes vadgazdálkodók igen nehéz helyzetbe kerültek.

Az egész hazai sertéságazat szempontjából katasztrófával fenyegető afrikai sertéspestis megjelenésével a vadászokra hárul a járvány továbbterjedésének megakadályozásával kapcsolatos feladatok oroszlánrésze is. Horváth Csaba lapunk kérdésére elmondta, hogy a vírus emberre nem veszélyes, de igen súlyos gazdasági következményekkel jár. A vadászoknak számos járványvédelmi intézkedést kell betartaniuk, nyomon kell követniük, nem jelentkezik-e a megbetegedés a vaddisznóállományban, jelenteniük kell minden esetlegesen észlelt elhullást és mintákat kell gyűjteniük a diagnosztikai célból elejtett egyedekből. Csak Baranyában a járványvédelmi intézkedések következtében mintegy 18 ezer vaddisznót kell elejtenie a vadászoknak.

– Ebben a nehéz helyzetben el kell ismerni a vadászok járványvédelem területén végzett áldozatos munkáját és a hazai vadállomány megóvása érdekében tett erőfeszítéseit, hiszen ezt a tevékenységet nagy hozzáértéssel, munka és család mellett, saját szabadidejük terhére és anyagi lehetőségeik felhasználásával végzik – hívta fel a figyelmet az érdekképviseleti szervezet tisztségviselője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában