arckép

2020.10.24. 15:30

Olykor a húrok közé csap a PTE egyetlen női informatikus tanára

Az ma még elég ritka, ha egy nő informatikus, hát még, hogy a szakterülete a digitális oktatás. Ez a tudós hölgy Jenák Ildikó, aki amúgy 5 évig országjáró rockgitáros-énekes volt, most pedig a VoiSingers tagja.

Mészáros B. Endre

– Hogy kezdődött, megverte sakkban a fiúkat általánosban?

– Volt nekem gyerekként mindenféle játékom, aztán legóból várost építettem a Barbie babámnak, aminek magam terveztem a ruháját, és Bburago autóval szállítottam mindenfelé. Nagymamám pedig az elsők között volt rendszertervező, így már kétévesen Commodore 64 játékprogramokkal játszottam.

– A PTE TTK hölgytanárainak egyike. Valóban olyan kevesen vannak női természettudósok?

– Az sokat elárul, hogy a PTE-n két informatikai tanszék működik, amelyeken én vagyok az egyedüli női tanár. Mindemellett jövünk fel, évről évre egyre több az informatikán a lány hallgató.

– A kívülállókat a járvány döbbentette rá, hogy az informatikának mekkora szerepe van a tanításban. Több tanulmányt is írt a témakörben, mennyire felkészültek ezen a téren pedagógusaink?

– Hihetetlenül rossz a helyzet, ráadásul nem csak az idősebb generációról van szó, a fiatalok sincsenek tisztában alapfogalmakkal. A tanárok és a diákok is nagyon leterheltek, így nem marad idejük és energiájuk a fejlődésre. És tudni kell, hogy a digitális oktatás nem azonos a mobil nyomkodásával, vagy a Facebook, a TikTok kezelésével. A tudatos, célzott eszközhasználat hiányzik, ami csak (tovább)képzés hatására alakulhat ki.

– Mi várható az oktatásinformatikában húsz év múlva?

– Hogy beépül minden tantárgyba, de sajnos nálunk eddig elsősorban kiszolgáló feladatokat kapott. Szerencsére folyamatosan nő az informatikai óraszám középfokon is, pár éven belül pedig különböző mobilos applikációk segítik majd a természettudomány oktatását, szemléltetését. Egyelőre azonban a legtöbb helyen hiányzik a családban az eszköz is a digitális oktatáshoz.

– Miként kapcsol ki, munka után játékprogramokat búj?

– Sajátos hobbim van: alig 15 esztendősen alapítottam egy gothic metált játszó zenekart, és Icethunder együttesünkkel öt éven át jártuk az országot. Gitáros-énekes voltam és dalszerző. Aztán a tagok nehezen összeegyeztethető egyetemi pályafutása miatt megszűnt a csapat. Azért nem álltam le teljesen, hét esztendeje a VoiSingers énekegyüttes tagja vagyok.

Az IT szerepét elemzi a nevelésben

Jenák Ildikó 1990-ben született Pécsett. A Nevelési Központba járt általános iskolába, a Janus Pannonius Gimnázium hatosztályos képzésén érettségizett, emelt szinten érettségizett matematikából, angolból és franciából. A PTE TTK-n matematikainformatika tanári szakon diplomázott. Az Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolájában az IT nevelésben betöltött szerepét, a tanárok helyzetét elemzi disszertációjában. A PTE TTK Matematikai és Informatikai Intézetében az Informatika tanszéken 7 éve tanít. Párkapcsolatban él, Pécsett lakik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában