krimi

2020.10.25. 07:00

Vigyázat! Hamis gázszámláról szóló e-mailekkel csalnak ki adatokat

Hamis gázszámláról szóló, látszólag a Nemzeti Közművektől érkező e-mailekkel próbálják az ügyfelek banki adatait megszerezni adathalászok – a Baranya Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi szakemberei minden internetezőt óvatosságra intenek.

Wald Kata

– Gázszámlára emlékeztető, látszólag a Nemzeti Közművektől érkező, hamis e-mailekkel vették célba az internethasználókat az adathalászok – hívja fel a figyelmet a Baranya Megyei Kormányhivatal. A csalók az ügyfelek banki adatait próbálják ily módon megszerezni – a hivatal fogyasztóvédelmi szakemberei minden netezőt elővigyázatosságra intenek, hangsúlyozva, hogy mindig szemügyre kell venni, milyen címről érkezik a küldemény.

Lapunkhoz is futottak be panaszok. Van, aki úgy kapott 3 ezer forint összegről szóló, gázszámlának látszó elektronikus levelet, hogy nem is ügyfele a szolgáltatónak, miután a házába nincs is a földgáz bevezetve.

A visszaélésekre az NKM Energia Zrt. is felhívja közleményében a figyelmet. Mint írják, ismeretlen csalók az Nemzeti Közművek online ügyfélszolgálata nevében, az ügyfelek banki adataira fókuszálva különböző meghamisított e-mail-címről küldik ki a számla elkészültére vonatkozó leveleket.

– Fontos tudni, hogy a társaság online ügyfélszolgálati rendszerei az [email protected], valamint a [email protected] címekről továbbítják a hivatalos értesítéseket. A hiteles tájékoztatás minden esetben erről a két e-mail-címről érkezik, ha az ügyfélnek új földgáz- vagy áramszámlája készül – hívja fel a figyelmet a szolgáltató.

Az elektronikus számlákon vagy számlaértesítőkön minden esetben szerepeltetik az NKM-nél vezetett szerződéses folyószámla adatait, illetőleg feltüntetik az átutaláshoz szükséges egyéb adatokat is (bankszámlaszámot, továbbá a közlemény rovatba rögzíteni szükséges számsort). Fontos tudni, hogy az NKM online ügyfélszolgálati honlapján sosem kérik az ügyfelektől, hogy adják meg a bankkártyás fizetéshez szükséges adataikat. Azokat mindig a biztonságos banki felületre történő átirányítást követően kell csak megadni.

– A csalók által üzemeltetett weboldalak sajátossága, hogy a böngésző címsorában megjelenő cím hasonlít, de apró részletekben eltér a cég hivatalos webcímétől (www.nkmenergia.hu), továbbá az oldalakon található hivatkozások többsége ugyanarra a helyre mutat vagy egyáltalán nem működik – hangsúlyozza felhívásában a társaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!