Várakozás

2021.01.20. 10:45

Hasznosíthatják majd a portákat

Több pályázatot is benyújtott Hidas Roma Nemzetiségi Önkormányzata még a tavalyi évben, de ahogy érdeklődésünkre Orsós Zoltán elnök elmondta, ezek eredményére egyelőre várnak.

M. R.

Budapest, 2017. szeptember 2. A Békási közösségi kert a közösségi kertek éjszakáján 2017. szeptember 2-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az elnök kifejtette, hogy a konyhakerti és kisállattartási földprogramra most másodszor jelentkeztek, ez alkalommal csaknem kétmillió forintra pályáznak.

Amennyiben pozitív döntés születik, negyven család vehet majd részt a programban. Ők először mezőgazdasági tájékoztató előadásokat hallgathatnak meg, de a projekt gyakorlati lebonyolítása során is szakemberek fognak segíteni a résztvevőknek.

Egy másik hasonló jellegű pályázatot is megcélzott a nemzetiségi önkormányzat, az idei Családi Postaprogram – Szociális Földprogram elnevezésű kiíráson is indulnak, amelyen több mint kétmillió forintos támogatásra nyújtották be az igényüket.

A céljuk ezzel az, hogy a hátrányos helyzetű családok a teljes portát hasznosítsák, ami által csökkennek a költségeik, és akár még megélhetést is nyújt nekik. Természetesen sikeres pályázat esetén ebben az esetben sem hagyják magukra a családokat, ugyanúgy előadásokkal és szakemberek biztosításával segítenek nekik.

A roma önkormányzat a tavalyi évben egy igen fontos lépést tett afelé, hogy hatékonyabban tudják képviselni a roma lakosság érdekét, valamint hogy szélesebb körben férhessenek hozzá a pályázati forrásokhoz. Orsós Zoltán elnök kezdeményezésére és a képviselő-testület egyetértésével tehát megalakult a Hidasi Romákért Egyesület nevű civil szervezet.

Az ebből adódó lehetőségeket már el is kezdték kihasználni, hiszen az említett családi portaprogramra a pályázatot csak úgy adhatták be, hogy a nemzetiségi önkormányzat és a civil szervezet együttműködési megállapodást kötött.

Több pályázaton indulni szeretnének

Természetesen a települési önkormányzat is kihasználja a pályázati lehetőségeket. Ennek köszönhetően többek között tavaly novemberben átadták a Magyar Falu Program keretében megépült új játszóteret, igaz, az önkormányzat ott még további fejlesztéseket tervez. Emellett a szolgálati lakás felújítása is a végéhez közeledik, amelyre szintén a Magyar Falu Programban nyertek támogatást. A település fejlődése érdekében pedig az önkormányzat az idei évben is azt tervezi, hogy minél több pályázaton indulnak majd.

Képünk illusztráció.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!