Mánfa

2021.01.27. 08:11

Tavasszal indulhat a mederrendezés

Tavasszal indul a terv szerint a Baranya-csatorna mánfai szakaszának meder­rendezése – Takács Zsolt, Mánfa polgármesterének tájékoztatása szerint a szükséges engedélyek meghosszabbítása már megtörtént, és amint az új tervek is elkészülnek, indulhat a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzés.

W. K.

A vízkár-veszélyeztetettség megszüntetését célzó beruházásra régóta várnak már a településen, korábban nyertek is mintegy 45 millió forint támogatást a mederrehabilitációra, ám az összeg kevésnek bizonyult, ezért nem tudott elindulni a tavalyra tervezett beruházás.

Az elmúlt években többször volt árvízkészültség a faluban, miután a hegyoldalról lezúduló hatalmas mennyiségű víztömeget a Baranya-csatorna nem tudta elvezetni. Legutóbb 2019 májusában okozott komoly károkat az özönvízszerű esőzés, azóta szerencsére – mint mondta a polgármester – az időjárás úgy alakult, hogy a problémával nem kellett ismételten szembenézniük.

Az újabb árvizeket elkerülendő azonban a Baranya-csatorna mederrendezése elengedhetetlen – a falu belterületén csaknem két kilométernyi hosszúságban zajlanak majd a mintegy 100 millió forintos pályázati támogatásból megvalósuló munkálatok, a fejlesztés által érintett területen közel kétszáz lakóingatlan és számos közintézmény található.

Mint azt Takács Zsolt kiemelte, a korábbi tervek átdolgozása azért szükséges, mert a két évvel ezelőtti vis maior események nagymértékű mederváltozásokat okoztak – remélik, ezúttal a közbeszerzés sikeresen zárul majd, a terv szerint a tavasszal induló munkálatok várhatóan néhány hónapot vesznek majd igénybe.

Pályáztak

A Baranya-csatorna mederrendezésére 2017-ben nyert 45 millió forint támogatást a település, a közbeszerzésen a legolcsóbb árajánlat azonban 78 millió forintról szólt, a különbözetet az önkormányzat nem tudta finanszírozni. A műszaki tartalom csökkentése se jelentett megoldást, így ezt a támogatást visszamondták. Helyette új lehetőség kínálkozott: a csapadékvíz-elvezető rendszerek fejlesztésére kiírt pályázat igényelhető maximális kerete 100 millió forintra emelkedett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!