Koronavírus Baranyában

2021.02.03. 11:30

Már csak a nézőkre vár a bábszínház társulata

Az idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Bóbita Bábszínház.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Nemcsak a bábszínház dolgozói és színészei, hanem a bábok is nagyon várják már a nézőkkel való találkozást. Az idei év különleges, hiszen 60 éves a Bóbita Bábszínház, a jeles évfordulót sajnos nem tudják úgy megünnepelni, ahogy szeretnék, ám így is rengeteg meglepetéssel készülnek erre az évadra.

A sajtó munkatársait Sramó Gábor, a bábszínház igazgatója köszöntötte a kamarateremben, a kötetlen beszélgetésen az idei évad előkészületeiről és a jelenlegi helyzet nehézségeiről is beszélt a jelenlévőknek. Meg kell említeni, hogy a Bóbita Bábszínház kikerült a színházi törvény normatív támogatási rendszereiből, jelenleg magánszínházként minősítik az intézményt, emiatt pályázati támogatásokból, illetve jegyárbevételekből tudják biztosítani a működésüket. Tavaly március 14-től az év végéig több mint 180 előadásuk maradt el, így 40 millió forintos mínusszal zárták az évet, ennek ellenére próbálnak a bemutatókra, tervezik az évadot.

Ami az éves program alakulását illeti, az már biztos, hogy februárban online rendezik meg a Farsangoló Hangoskodást, majd március 19-én lesz a Csongor és Tünde bemutatója. Készülnek a március 21-i bábszínházi világnapra is, vicces videókkal igyekeznek majd magukra felhívni a figyelmet, hiszen a pandémiás helyzet miatt nagyobb a kapacitásuk a kreatívkodásra, és a társulat tagjai aktív partnerek ebben.

Bíznak abban, hogy tavasszal már számos programon megjelenhetnek a bábokkal, szeretnék a várost, bevásárlóközpontokat óriásbábokkal elárasztani. Május 1-jén újabb bemutatóra készülnek, Madarak nyelve címmel, augusztus 28-án a Szamárfül Fesztiválhoz kapcsolódva pedig megnyitják a „Bóbita 60” – évfordulóhoz kapcsolódó – kiállítást.

Kodály Zoltán Háry János című daljátékából lesz előadás

A Bóbita Bábszínház ősszel színpadra viszi Kodály Zoltán Háry János című daljátékát, melyet a tervek szerint három alkalommal láthat majd a közönség a Pannon Filharmonikusok élő zenei kíséretében. A díszbemutatóra november 26-án kerül sor a Kodály Központban. A darab alkotófolyamatába rövid videókon keresztül a nézők is bepillantást nyerhetnek. Decemberben megtartják a hagyományos Szárnyas Malac napot, illetve újdonságként rendezik meg a Varázsnapok a Bóbitában programot, amikor is egy komplett varázspalotává alakulnak majd a bábszínház belterei. Lesz kis­vasút, kandalló, a kamaraterem Mikulás-lakká válik, de karácsonyi postahivatal, illetve a nagyteremben szánkópálya is lesz a gyerekek számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!