arckép

2021.03.08. 11:30

Nem pihennek a sárkányos lovagok Siklóson, jut idő a tudományos munkára

Járvány idején sincs pihenés a 11 éves Siklósi Sárkányos Lovagrend háza táján. Az évi átlag 60 rendezvény egy része elmaradt tavaly, ám így még több idejüket tudták tudományos munkákra és kísérleti régészetre fordítani, amelyek által még pontosabb információkat tudnak majd a nagyközönség elé tárni.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: ZS.K.

A késő középkor világa elevenedik meg a Siklósi Sárkányos Lovagrend bemutatóiban. A mögöttük álló több mint 10 év kutatásainak eredményeként olyan középkori tábort, használati eszközöket, páncélokat, fegyvereket, vívástechnikákat láthat az érdeklődő, amelyek pontos másai az eredetinek. Sokszor külföldi forrásból dolgoznak, amire jó példa kéziratok és vívókódexek magyarra fordítása és a benne látottak rekonstruálása. Nemcsak bemutatóik és táborképük hitelességére fektetnek nagy hangsúlyt, hanem kiállításaik, előadásaik nívójára is.

– Amíg nem húzhatunk páncélt külföldi és hazai rendezvényeken, és amíg nem nyílik lehetőség arra, hogy pótoljuk a 2020-ban elhalasztott eseményeket, addig is dolgozunk, ugyanis Magyarországon egyedüliként rekonstruálunk egy késő középkori nehézlovast.

Ezt a tudást a mohácsi csatarekonstrukción is fel fogjuk tudni használni, amely kiemelt eseményre a Mohács 500 Csata- és Hadszíntér Kutató Egyesülettől kaptunk meghívást. A Janus Pannonius Múzeum szakembereivel már régóta ápolunk jó kapcsolatot, amelyet a jövőben minél több területen igyekszünk kamatoztatni – mondta Szabó Gergő, a Siklósi Sárkányos Lovagrend vezetője.

Az elmúlt év sem telt el tétlenül: a szászvári várban megnyitották „Orvoslás a középkorban” című állandó tárlatukat, élő történelemórát tartottak a helyi iskoláknak, majd egy horvátországi csatarekonstrukció után „Kard által vész” című szakmai előadás-sorozatukon a hallgatóság betekintést nyerhetett az ókori Róma, a honfoglalás, a késő középkor–kora újkor, a huszárság és a szamurájok világába. A Siklósi Közös Önkormányzati Hivatal felkérésére képviselték városukat az Utazás Kiállításon, és a „Térségünk kincsei” szakmai napon a színvonalas előadások mellett az érdeklődők megtekinthették a „Mohács 500” vándorkiállítás megnyitóját is a könyvtárban.

Részt vettek az először megrendezett Máré Vári Viadalon és a Mohácsi Történelmi Emlékhely felkérésére az Emlékhelyek napján is. A 2020-as évet egy történelmi dokumentumfilm-forgatással zárták.

Haditúra-kihívás

A lovagrend tagjai a járvány­ügyi intézkedések betartásával Hunyadi János 1444. január 25-i hosszú hadjáratának emlékére további hagyományőrző csapatok vezetőivel – Compagnie d’Noir, Haramza testvérek és Vándorló Történelem –, valamint a Janus Pannonius Múzeummal és a Mohács 500 Csata- és Hadszíntérkutató Egyesülettel együttműködésben hadi túrát tartottak a Kelet-Mecsek oldalában. A kísérleti régészeti kutatás során arra keresték a választ, hogy nehéz terepviszonyok között, páncélban, illetve lovon mennyi idő alatt teljesíthető egy ilyen kihívás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!