lehet szedni

2021.03.10. 14:00

Zöldell már a Mecsek, bújik a medvehagyma

A tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagymaillatú medvehagyma idén is legkorábban Orfű környékén, illetve a Misina déli lejtőin jelent meg. Az erdőben egyre több a szüretelő.

Tóth Viktória

Ezekben a hetekben ellepi az ország legismertebb medvehagyma-termő területét, a Mecseket a vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény. A piacokon, vásárcsarnokokban is sokan árulnak már medvehagymát, itt jellemzően 2–300 forintot kérnek egy csokorért.

Tegnap mi is Orfű felé vettük az irányt, ahol a malmoknál találtuk a legnagyobb, 30–40 centis levélkéket. Itt találkoztunk egy idős házaspárral is, akik a kellemes időt kihasználva túráztak egyet a környéken. Szedtek néhány csokor medvehagymát is, mint a pár hölgy tagja elmondta, a szezonban több alkalommal is szüretelnek.

– Férjem és én is nagyon szeretjük a medvehagymát reggeli­re a vajas kenyér mellé, s krémlevest is gyakran készítek a növényből egy kis krumplival, tejszínnel. Most hétvégén viszont pogácsát gyártunk majd, melyből jut majd az unokáknak is bőséggel – fogalmazott a hölgy.

Miután elköszöntünk a pártól, mi is szedtünk egy szatyor gyógynövényt. Megállapítottuk, hogy azok, akik igazán méretes levélkéket szednének várjanak még legalább egy hetet, akkorra a megszokott helyek többségén 25–30 centis medvehagymákkal találkozhatnak.

A Mecsekerdő Zrt. azon területein, amelyek nem állnak természetvédelmi oltalom alatt, saját felhasználásra a korábbi évekhez hasonlóan fejenként napi két kilogramm szedhető a vitamindús növényből. Ám a medvehagymagyűjtést a 2021-es átmeneti évet követően 2022-től megszüntetik a Mecsekerdő kezelésében lévő védett területeken. Itt idén a gyűjtés – a kíméleti területek kivételével – az eddigi eljárásrendnek megfelelően, természetvédelmi engedély alapján, az erdőkezelővel kötött engedéllyel lehetséges.

A nem védett területeken továbbra is lehet gyűjteni medvehagymát kereskedelmi célra, ám a kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik. A Mecsekerdő által kezelt területekre az engedélyt a társaság erdészeteinél lehetett megvásárolni, az idei szezontól kezdve online árverés keretében.

Ez lehet a család egyik kedvenc tavaszi pogácsája

Egy bevált recept szerint a medvehagymás pogácsához 3 dkg élesztőt 1 dl langyos tejben egy kis cukorral felfuttatunk. Ezután 50 dkg liszthez hozzáadjuk az élesztőt valamint 1 egész tojást, 1 dl tejfölt és egy teáskanál sót. Félkemény tésztává dolgozzuk, ha összeállt beledagasztunk 0,5 dl olajat, majd kelesztjük.

Közben a medvehagymát megmossuk, apróra vágjuk. A megkelt tésztát kinyújtjuk, olvasztott vajjal megkenjük, megszórjuk a medvehagymával és az egészet felcsavarjuk, mint egy tekercset. Ezt félbehajtjuk és így nyújtjuk ki. Kiszaggatjuk a kívánt méretre, tojássárgájával megkenjük a tetejét, majd még 10 percet pihentetjük. Ezt követően 25 perc alatt készre sütjük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában