ünnepi hétvége jön

2021.05.20. 14:00

Alakul a forgalom a szállodákban, de nem a korábbihoz hasonló

A járványhelyzet előtt szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy család napokkal Pünkösd előtt tudjon valamelyik nagyobb dél-baranyai hotelben szobát foglalni, a szálláshelyek a korábbi években már sokszor az év elején „elkeltek” a háromnapos hétvégére.

Zsíros K.

Fotó: Laufer László

Most azonban megváltozott a helyzet, egyrészt a vendégek a bizonytalan helyzetben nem foglaltak előre, másrészt a jelenlegi szabály – hogy a szállodák csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeket fogadhatnak – valamelyest gátja lett a telt háznak.

A harkányi Dráva Hotel előreláthatólag körülbelül félig telik meg a hétvégére, több lemondás is volt arra hivatkozva, hogy a család nem minden tagja kapta meg az igazolványt, emellett több vendég is félt még a telt háztól. A szálloda mindenesetre felkészült, hogy az utolsó pillanatban, akár előzetes foglalás nélkül is tudja fogadni a szállóvendégeket. A Xavin Hotelben ugyanakkor már csak pár szoba maradt.

– Bár pünkösdkor már jellemzően több fiatal szokott lenni, de Harkányt az elő- és az utószezonban főként a középkorú, vagy az idősebb korosztály látogatja, ők pedig általában beoltatták magukat. Bizakodóan nézünk a jövőre, a mai napon kinyit a fürdő, és azt látjuk, hogy a nyári foglalások is alakulnak – mondta Végi János szállodaigazgató.

A siklósi Hotel Castelloban a pünkösdi hétvégére is egészen jó a foglalások aránya, 80 százalék feletti. Dragan Zoric szállodavezető elmondta, hogy még több vendég visszajelzését várják, és feltételezik, hogy ők tisztában vannak vele, hogy csak védettségi igazolvánnyal tudják a hotelben tölteni a hétvégét. Bíznak benne, hogy a nyári hónapokra megtelik vendégekkel a hotel, hiszen hosszú volt a zárva tartó időszak, mindenki várja, hogy elmehessen pihenni valahova.

Villánykövesden sincs teljes telt ház a hétvégére. Szvitacs-Mokos Katalin, a Hotel Cabernet ügyvezetője elmondta, körülbelül 80 százalékos a foglaltság, miközben máskor már januárban elfogynak a szobák. Vannak vendégek, akik pedig érdeklődnek, hogy tudnak-e menni védettségi igazolvány nélkül, sajnos őket most el kell utasítaniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!