Gyurcsánytangó Pécsen

2021.05.20. 20:00

Magyarázkodnak, hogy miért késik az akvaparktanulmány

A városvezetés szerint vannak eredményeik, az MSZP-s körökből érkező sportügyi biztosuk elvárása szerint csúszik az akvaparkos tanulmány elkészítése.

Bóka Máté

Az MSZP-s Gyurcsány-kormányban államtitkári posztot betöltő Török Ottó, sportberuházásokért felelős polgármesteri biztos újra beszámolt a héten tartott konzultáción a tevékenységéről, akinek a munkájáról az egyik koalíciós párt, a Momentum alelnöke néhány hónapja mondta azt, hogy „ellenőrizhetetlen”tevékenységéért kap milliókat.

Mindenesetre Török most azt írta a hivatalos beszámolójában, a pécsi akvapark előzetes megvalósíthatósági tanulmány terve még nem készült el, „az elvárásomhoz képest a csúszás oka leginkább a fejlesztés komplexitásában keresendő”, és abban, hogy a létesítmény az igényeket is kielégítse és fenntartható legyen.

Azért bejelentette, hogy elkészült a baloldali önkormányzat által preferált terület, a Tüskésrét déli szegmense előzetes földtani és vízföldtani tanulmánya, amely megnyugtató eredménnyel zárult, „alkalmas a projekthez szükséges víz mennyiségi és hőmérsékleti oldali biztosítására”.

Azt viszont már nem tudta megmondani, hogy pontosan hány fokos vizet és hol találtak, de azt sem, hogy honnan hozzák majd oda a vizet, illetve igénybe veszik-e a Pécsi Hőerőmű szolgálatait is a víz felfűtésére. Azt is megkérdezték, hogy az önkormányzat által preferálton kívül más helyszíneket is megvizsgáltak-e, és miért döntöttek Tüskésrét mellett? A városvezetés részéről annyi elhangzott, hogy előkészítés alatt van a telekalakítás, szakértőkkel egyeztettek, és 2021-ben a kormányhoz be fogják nyújtani a szükséges dokumentumokat. Péterffy Attila pécsi polgármester szerint vannak eredményeik, de a vízhőfokra nem adtak választ.

Kővári János, az ÖPE-KDNP frakcióvezetője viszont megjegyezte, hogy nem sok újdonságot találtak a beszámolóban, elégtelen Török Ottó teljesítménye, Csizmadia Péter (Fidesz) frakcióvezető pedig ironikusan azt javasolta, hogy a baloldalnak talán sportért felelős alpolgármesterré kellene kineveznie Török Ottót, hogy jobban haladjon a folyamat.

Túl lassúnak tűnik a tempó

Mint megírtuk, hiába kötött szerződést egy szakértő céggel termálvizet kereső próbakút fúrására az előző városvezetés 2019 szeptemberében azért, hogy kiderüljön, hogy a bőrgyárnál korábban talált meleg víz megfelelő mennyiségű és hőfokú-e az akvapark ellátásához, a munkálatok elindítására hónapokat kellett várni. A cég ugyanis már 2019 szeptemberében jelezte, hogy az adott helyszínen nem tudja megoldani a feladatot, mert annak fizikai akadályai vannak. A baloldali városvezetés viszont csak majd' 8 hónappal később vitte az ügyet a testület elé azért, hogy a vállalkozóval egyeztetve a szakemberek az új fúrási pontot az eredetitől nagyjából 300 méterrel arrébb kijelöljék.

Az akvaparkos beszámoló kapcsán érdekesség, hogy a sportügyi biztos, Török Ottó valamiért fontosnak tartotta megjegyezni a beszámolóban, hogy a bruttó 1,1 milliós fizetésén kívül nem kap költségtérítést, így az utazásokat saját magának kell fedeznie. A szocialista körökből érkező biztos egyébként már a választások után szerződést kötött a PSN Zrt.-vel több mint havi 700 ezer forintért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában