Fogyott a szarvaspörkölt

2021.05.28. 18:30

Egyre népszerűbb a vadhús, javulnak a hazai fogyasztás arányai (videó)

Ezúttal is sokan vittek kóstolót a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint az Országos Magyar Vadászkamara megyei szervezete által rendezett vadhúspromócióról. A szervezők ezúttal a családokat célozták meg: két, illetve négyadag szarvaspörköltet osztottak ki, elvitelre.

Zs. K.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara évek óta tart kóstolóval egybekötött vadhúspromóciót, rendszeresen visszatérő programjukkal határozott céljuk, hogy minél több emberrel megkedveltessék a vadhúst, amelyből hazánk igencsak bővelkedik. A tegnap délelőtt megtartott rendezvényre ismét sokan érkeztek, hogy megkóstolják a vadhúsból készült finomságot.

A jelenlévőket Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke köszöntötte. Mint elmondta, míg 2016-ban csupán 15 dkg volt az átlagos egy főre jutó évi vadhúsfogyasztás, tavaly ez a szám már 45 dkg-ra emelkedett.

– Nagyon sok intézményben jártunk, és nagyon sok emberrel tudtuk megkóstoltatni ezt a finom élelmiszert. A kormány szándékai szerint 2021 és 2023 között a közétkeztetésben legalább 60, 2023-tól pedig legalább 80 százalékban helyi alapanyagokból kell főzni. Ennek hatására azt gondoljuk, hogy a vadhúst is be tudjuk vinni a közétkeztetésbe – mondta Rittlinger József. Baranya megye jól áll a vadállományt tekintve: gímszarvasból egy évben átlagosan 8000 egyedet ejtenek el, vaddiszóból 18 ezret, őzből 4000-ret, dámvadból 600-at. Ennek a tetemes mennyiségnek azonban több mint 85 százaléka elhagyja a megyét, de a hasonló promócióknak és a fenti előírásnak köszönhetően várható, hogy még tovább javulnak majd a helyben elfogyasztott mennyiségi adatok.

Őri László, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt években számos esetben hívták fel a nagyvárosokban és a megyeszékhelyen élők figyelmét arra, hogy Baranya természeti értékekben, jó minőségű élelmiszerekben mennyire gazdag. A vadhús immáron elérhető áron beszerezhető, vásároljunk vadhúst, ezzel is támogassuk a helyi gazdaságot. Egészséges, jó minőségű, hazai forrásból származó élelmiszerről van szó, amelynek vásárlásakor biztosak lehetünk abban, hogy nem fél Európát megjárt termék kerül az asztalunkra.

Agyaki Gábor, az OMVK megyei elnöke háromezer baranyai vadász nevében szólt: örömmel támogatják ezt a kezdeményezést.

– Amellett hogy népszerűsítjük a vadhúst, számunkra az is nagyon fontos, hogy a vadászok megítélése megváltozzon. Ha ez pozitív irányba fordul, akkor a vadhús is népszerűbb lesz – fogalmazott. Rittlinger József hozzátette, a jótékonysági vadászaton több százezer forintot gyűjtöttek a Pécsi Gyermekklinikának, tavaly pedig a pandémia idején 27 gímszarvas borjút – feldolgozva, konyhakészen – osztottak szét az egészségügyi dolgozóknak, megköszönve azt, amit értünk tettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!