szemétszedési kampány

2021.05.07. 17:30

Megyénkben gyűlt össze a legkevesebb útmenti hulladék

Hulladékgyűjtési kampányt szervezett a Magyar Közút NKft. április 12. és 16. között, amelynek során a társaság mérnökségei az országos közutak menti illegális szemét összegyűjtésére fókuszáltak.

M. R.

20210416 Győr Magyar közút szemétszedése a 83-as főút mentén Fotó: Csapó Balázs CSB Kisalföld

Fotó: Csapó Balázs

Ahogy a Magyar Közút közleményében írja, a gyorsforgalmi utak, valamint a mellék- és főutak mentén is szedték a szemetet, az ötnapos akció alatt összesen 3200 köbméter gyűlt össze. Megyénkben is dolgoztak a társaság emberei, munkájuknak köszönhetően csaknem 40 köbméternyi – több mint 10 tonnányi – hulladéktól tisztultak meg a baranyai utak.

Igaz, hogy ez is nagyon magas szám, az országos adatokat megnézve mégis nálunk szedték a legkevesebb szemetet. A helyzet Pest, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legrosszabb, mindhárom régióban több mint 300 köbméter hulladék gyűlt össze.

Ahogy a társaság írja, általánosságban elmondható, hogy valamennyi szakaszon jellemző volt a közlekedők által az utazásuk során elszórt hulladék jelenléte: PET-palack, fém italosdoboz, cigarettásdoboz, autózás közben fogyasztható élelmiszerek csomagolása.

A pihenőhelyeken a hulladékgyűjtő edények mellé halmozva, útcsatlakozásoknál, földutak mentén, hóvédő erdősávok mögötti területeken volt a legtöbb illegálisan lerakott szemét, amelyben tényleg minden volt: háztartási gépek, építési-bontási, lomtalanításból származó hulladékok, zöldhulladék, használt gumiabroncsok szerepelnek a toplistán, de sok esetben találtak különböző veszélyes hulladékokat is, és sajnos már megszokottnak mondható az állati tetemek jelenléte is.

Sok helyen gond

Az illegális hulladéklerakás megyénkben is sok helyen okoz problémát, és a szabálytalankodókkal szemben tett erőfeszítések szélmalomharcnak tűnnek. Amint egy helyről elviszik a szemetet, pár héten belül újratermelődik. Sok hulladék gyűlik össze Pécsen a Magyarürögi útnál, Pécsbánya és a Hősök tere környékén. Ahogy lapunk is beszámolt róla, Hirden a műanyag tárgyak, ételmaradékok mellett gyakran állati eredetű melléktermékek is láthatók az út mentén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!