szárnyal

2021.06.02. 17:30

Kerekebb lett a világ a kibővült iskolában

Egy új épületszárnnyal gazdagodott a Kerek Világ Alapítvány pécsbányai iskolája. A mai átadó ünnepségen a gyerekek műsorral kedveskedtek a résztvevőknek.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Löffler Péter

A magyar kormány európai uniós forrású támogatásával több mint 157 millió forintot biztosított a Kerek Világ Alapítvány iskolájának a bővítésre, felújításra. Ennek köszönhetően az intézmény egy új, több mint 330 négyzetméteres alapterületű kétszintes épületszárnnyal bővült, és az udvar akadálymentesítésével további területet tudnak bekapcsolni a nevelésbe.

– Köszönet és hála jár minden dolgozónak, akik az itt tanulókat felkészítik a mindennapokra. Ahogy az itteni pedagógusok, úgy a magyar kormány is elkötelezett a fogyatékkal élő embertársaink lehetőségeinek, és esélyeinek megteremtésében, és ezek megerősítésében. 2010 óta az a kormány határozott célja, hogy a családok helyzetét megerősítse, a gyermeknevelést támogassa, és ezen belül is kiemelten foglalkozunk, kezeljük azoknak a helyzetét, akik fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek – mondta Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

Őri László, a megyei önkormányzat elnöke a résztvevőknek felidézte a kezdeteket. A Kerek Világ Alapítvány iskoláját több mint két évtizeddel ezelőtt indította útjára egy kis közösség, amely azóta folyamatosan bővült, és fejlődött.

– Baranya megyében az Emberi Erőforrások Operatív Program keretében közel 400 támogatott beruházás indult el, vagy zajlik ezekben a napokban, több mint 50 milliárd forint összegből. Ez a mai beruházás, ha lehet ezt mondani, kicsit kilóg a sorból. Üzenetértéke van, hiszen amikor a magyar kormány a Kerek Világ Alapítvány fejlesztési elképzelését támogatta, akkor azzal hitet tett amellett, hogy ma egy olyan országban élünk, ahol a család és a gyermek kiemelkedő jelentőségű, és minden gyermek egyformán fontos. Akkor is, ha nehéz sorsú családba születik, ha hátránnyal küzd, és akkor is, ha fogyatékossággal jön a világra – fogalmazott.

Kővári János, a Kerek Világ Alapítvány ügyvezetője emlékeztetett, valóban nagy összefogás eredménye, hogy megvalósulhatott a beruházás, Hoppál Péter országgyűlési képviselő közbenjárásának is köszönhetően. Elmondta, hogy a napjaik nem mindig voltak ilyen biztonságosak, de a nehézségekben is mindig azzal a hittel dolgoztak, hogy érdemes a semmiből is elindulni egy cél érdekében, és ez a cél nem volt más, mint hogy megmutathassák: „kerek a világ”.

Fotó: Löffler Péter

Bergmann Éva, az iskola igazgatója elmondta, nagy álmuk vált valóra a beruházással, hiszen az új épületben már rossz idő esetén is tudnak közösségi programokat tartani, a megnövekedett létszám miatt korábban erre nem volt hely. Az alsó szinten tornaszobát, tanári tárgyalót, az emeleten pedig három tantermet alakítottak ki. Ezen kívül egy speciális fejlesztő szobát is berendeztek, amely multiszenzoros ingerléssel segíti a súlyosan, halmozottan sérült gyerekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!