A kerítés a gond

2021.06.30. 17:30

Kicsi a területük a vadaknak, ebből fakad a károk nagy része

Nagy károkat okoz a túlszaporodott vadállomány a mezőgazdaságnak, panaszkodnak a gazdák. Lenne rá megoldás, de nem biztos, hogy örülnének neki.

Zsigmond József

A koronavírus-járvány terjedésének időszakában is lehetőségük volt, sőt engedélyük volt rá a vadászoknak, hogy vadászhassanak. A fő ok, hogy a korlátozási időszakában a vadászok vadászhattak a mezőgazdasági károk enyhítése volt.

– Az emberekben egy olyan kép alakult ki rólunk, hogy fütyörészve járjuk az erdőt, és még az is meg volt nekünk engedve, hogy a korlátozások alatt szabadon kimehessünk vadászni. Pedig, ha nem jártunk volna ki, akkor még nagyobbak lettek volna a károk – mondta az Országos Magyar Vadászkamara megyei elnöke Agyaki Gábor. – Azt is nyugodtan kijelenthetem, egyes területeken nem tudták volna betakarítani a terményeket. Ez ránk volt róva, ezt a munkát is el kellett végezni. A vadászok 99 százaléka nem hivatásszerűen végzi a munkát, hanem más szakmában dolgozik, például könyvelő, orvos.

Agyaki Gábor véleménye szerint nagy hibát követtek el a nyolcvanas évek elején, amire most reagál a vadállomány. Mint mondta, mindenhova kerítést húztak, így a vadállomány összezsúfolódott, illetve azt is hozzátette, ha egy populáció berobban, így a sakál, vaddisznó, szarvas, akkor azt puskával nem lehet megállítani.

– Hová menjenek, hol pihenjenek, hol neveljék kicsinyüket – tette fel a kérdést. – Az erdő ki van kerítve, mezőgazdász is kerít. Szerintem kevés a vadállomány, annak ellenére hogy óriási a kár, de ezt mi generáltuk. A kerítések lebontása lenne a megoldás. Ha nem lennének kerítések, két év alatt megszűnne a probléma.

Az Országos Magyar Vadászkamara megyei elnöke kérdésünkre azt is elmondta, hogy a vadásztársaságok is megszenvedték a vírust, a korlátozások miatt nem jöttek a külföldiek, ami jelentős kiesést jelentett a számukra.

Vadászkürtösök lepik el Pécs városát

Magyarországon először 1871-ben rendeztek hivatalosan Országos Vadászati Kiállítást. Az első kiállítás százéves évfordulóján, 1971-ben került sor Budapesten a Vadászati Világkiállításra. Eltelt ötven év és 2021-ben, szeptember 25. és október 14. között Magyarország ismét Vadászati Világkiállítást szervez „Egy a Természettel” címmel Budapesten, ahol az egyik legnagyobb attrakciónak a trófeakiállítás ígérkezik, ahol baranyai agancsok is bemutatásra kerülnek. Mint megtudtuk, a programsorozatba Baranya megye is bekapcsolódik. Pécsen a Kossuth téren és a belvárosban október 8–9-én egy nemzetközi vadászkürtversenyt szerveznek, ahol baranyai csapat is indul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!