Jótékonysági futóverseny

2021.07.22. 13:54

A befutók különleges, betonból készült érmet kapnak

Szentlőrinc és Királyegyháza települések önkormányzatai és a Lafarge Cement Kft. közösen szervezik meg az Együtt Gyermekeinkért Jótékonysági Futóversenyt szeptember 17-én.

T. V.

Fotó: L. L.

Az immár hatodik alkalommal megtartott eseményen a Királyegyházi Cementgyár parkolójából indulva vagy ide érkezve több távon is megmérettethetik magukat a résztvevők. Három, négy és tizenegy kilométeres táv is teljesíthető, ki-ki kedve szerint. Mindhárom kategóriában az iskolásokat, családokat, baráti társaságokat, céges csapatokat és persze a profi futókat is várják.

Mint azt a cementgyár tájékoztatásából megtudtuk, a támogatói és résztvevői bevételt jótékony célra fordítják, a résztvevő iskolák számára sporteszközöket vásárolnak belőle. S az idei év különlegessége, hogy a rajtcsomag mellett először kap minden befutó egyedi betonérmet, amelyeket a cementgyár dolgozói készítenek el.

– A tavalyi kihagyás után végre ismét megrendezhetjük egyik kedvenc közösségi programunkat, ami nagyon közel áll a szívünkhöz. Gyerekeknek mutathatjuk meg, miért jó mozogni, ráadásul miért jó csapatban együttműködni, közösen élményt gyűjteni – fogalmazott Zadravecz Zsófia, a cég fenntarthatósági és marketingkommunikációs igazgatója.

Ezen a napon a jótékonysági futóverseny mellett a Lafarge fennállásának tízéves jubileuma alkalmából nyílt napra is invitálja az érdeklődőket. A délután során a cementgyárba látogatók kisvasúttal utazva ismerhetik meg a cementgyártást. További információk és a jelentkezési felület a futas.lafarge.hu oldalon elérhetőek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában