Juniorképzés

2021.07.22. 14:00

Fiatal egyetemista tehetségeket fognak a jövőben támogatni

Magyarország legnagyobb tehetséggondozó intézménye egyetemi programjának juniorképzésére hirdet felvételt, elsősorban az ősszel első szemeszterüket kezdő egyetemistáknak.

Munkatársainktól

20200826 Szekszárd Fotó: Makovics Kornél MK Tolnai Népújság Augusztusban is megrendezte ifjúsági olvasótáborát a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár, ahol felsős, középiskolás és egyetemista diákok vesznek részt. képen: Szalai Kaposi Ildikó vezeti

Forrás: MW

Fotó: Makovics Kornél

Augusztus 3-ig várja már több vidéki nagyvárosban, így Pécsett is a fiatalok jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium. Az Egyetemi Program első állomása a juniorképzés, amelyre azok a diákok jelentkezhetnek, akik a budapesti, debreceni, győri, miskolci, pécsi és szegedi egyetemek nappali tagozatos hallgatóiként szeretnék tanulmányaikat megkezdeni.

A képzés célja, hogy olyan magas színvonalú, közös nevezőre hozott alaptudást kapjanak a diákok, amelyet tanulmányaik és karrierútjuk során magabiztosan használhatnak. A képzés a hatékony és nyitott gondolkodásmód kialakítására, valamint az írásbeli és szóbeli készségek fejlesztésére törekszik. Az első tanév végére minden diáknak felsőfokú angol nyelvtudással kell rendelkeznie, amihez ingyenes nyelvórák által biztosítja az MCC a felkészülést.

A képzéseket az intézmény rangos hazai és külföldi oktatói tartják, a kurzusok az egyetemi órák után, a délutáni, koraesti időpontokban lesznek. Emellett izgalmas közösségépítő programokat, kikapcsolódási és sportolási lehetőségeket is kínál a Mathias Corvinus Collegium a leendő diákjainak. A mostantól már a vidéki nagyvárosokban is elérhető juniorképzésben való részvétel – a számos hazai és külföldi lehetőség miatt – segíti a diákokat kapcsolati rendszerük kialakításában, ezáltal pedig az itthoni mellett a nemzetközi környezetben is otthonosabban tudnak majd mozogni.

A felvételi egy írásbeli jelentkezésből és egy szóbeli prezentáció ismertetéséből áll, amelyet a képzés helyszínéül szolgáló városban tartanak. A képzés, ahogy az MCC valamennyi programja, ingyenes. A hallgatóknak térítésmentesen minden városban kollégiumi férőhelyet is biztosítanak.

A szóbeli készségeket is fejlesztik

A 25 éve alapított Mathias Corvinus Collegium anyagi helyzettől függetlenül fejlődési lehetőséget kínál a legtehetségesebb magyar fiatalok számára. Programjait 2021 októberéig 23, a következő öt évben Kárpát-medence-szerte 35 magyarlakta településen teszi elérhetővé és közel 10 ezer, a programokban részt vevő fiatal számára nyújt majd fejlődési lehetőséget. Egyetemi tehetséggondozó képzés az MCC történetében most először indul Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett és Szegeden. A vidéki nagyvárosokban képzési centrumok alakulnak, ahol elérhető lesz az MCC valamennyi képzési programja 10 éves kortól az egyetem végéig, illetve azon túlmenően is.

Az Egyetemi Program célja, hogy olyan közös nevezőre hozott alaptudást kínáljanak a diákoknak, amelyet tanulmányaik és karrierútjuk során magabiztosan használhatnak. A képzés a hatékony és nyitott gondolkodásmód kialakítására, valamint az írásbeli és szóbeli készségek fejlesztésére egyaránt törekszik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában