Megvannak a dátumok

2021.07.23. 08:56

Javában készülnek már az őszi érettségikre

Ugyan még javában tart a nyári szünet, ám nem árt tudni, a tanév idén szeptember 1-jén, szerdán indul. Az Oktatási Hivatal pedig már nyilvánosságra hozta a 2021-es októberi-novemberi érettségi vizsgák dátumait.

T. V.

Fotó: L. L.

Az előzetes tervek szerint az őszi érettségi október 15-én kezdődik a nemzetiségi nyelvi és irodalmi írásbelikkel, az írásbeli vizsgák egészen október 28-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli érettségiket november 11–15 között tartják, a középszintű szóbeliket pedig november 22–26 között.

A jelentkezési határidő a vizsgaidőszak esetén szeptember 6-a. Jelentkezni a jelentkezési lap leadásával lehet majd, ez várhatóan augusztus második felétől lesz elérhető az OH honlapján. A jelentkezési lapot azoknak kell kitölteniük, akik nem állnak tanulói jogviszonyban egy intézménnyel sem, de szeretnének érettségizni. A kitöltött űrlapot a vizsgaszervezésre kijelölt középiskolákban vagy a kormányhivatalnál kell benyújtani.

A határidő elmulasztása esetén a vizsgát szervező intézménybe igazolási kérelmet lehet beadni a jelentkezési határidő utolsó napjától számított nyolc napon belül.

Díjtalan az érettségi, ha a diák rendelkezik jogviszonnyal és a vizsgát az érettségi bizonyítvány megszerzéséig leteszi. Ha már nem diákként, de újra szeretne valaki érettségizni, akkor fizetnie kell, tárgyanként több tízezer forintot.

Az adatok szerint következő tanévben egyébként összesen 181 napig kell majd iskolába járni. Ez alól a végzősök kivételek, az érettségi előtt álló középiskolásoknak az utolsó tanítási nap 2022. április 29-én lesz.

Pótvizsgáznak

Nem csak az őszi érettségire tanulnak most sokan, van néhány ezer 5–12. évfolyamos tanuló, akiknek javítóvizsgára kell készülniük. Bizonyítványukban ugyanis egy vagy több elégtelen osztályzat szerepelt. A javítóvizsgára kötelezettek az iskolaigazgató által meghatározott időpontban, jellemzően augusztus utolsó két hetében vizsgáznak. A statisztikák szerint a diákok legnagyobb része matematikából, illetve más természettudományos tárgyból kénytelen pótvizsgázni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában