meglepetés

2021.08.21. 08:02

Ajándékcsomagot kapott a kétszázezredik strandoló Harkányban

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben évek óta hagyomány, hogy köszöntik a kerekszámú látogatót.

Zs. K.

Fotó: Zs. K.

Péntek este az idei 200 ezredik látogatót lepték meg ajándékcsomaggal, amelyet Marosi-Melles András, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elnök-igazgatója adott át az épp jó időben érkezőknek. Mint kiderült, a szerencsés fürdőzők siklósiak, és gyakori vendégek a harkányi fürdőben.

Pénteken kezdődött a három napos XXVI. Harkányi Szüreti Fesztivál, amelyet rendhagyó módon most a fürdőben tartanak, így valószínűleg az esti koncertek is felkeltették a vendégek érdeklődését.

A fürdőigazgató elmondta, a pandémia előtti években ezt a látogatószámot sokkal korábban elérték, ebben a helyzetben viszont nagyon jónak számít a mostani eredmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!