arckép

2021.08.10. 11:30

Az egyetlen női buszsofőr Mohácson, Buhl Erika

Sokaknak természetes dolog nőt látni egy autóbusz volánja mögött, azonban nem mindig volt ez így. A mohácsi Volánbusznál ennek dacára is csak egyetlen egy női buszsofőr járja az utakat, Buhl Erika személyében – írja a Mohácsi Újság.hu.

Márkus Hanna (forrás: Mohácsi Újság.hu)

Fotó: D. É.

– Mindig is vonzotta a buszvezetés?

– Nem mondhatnám. Megszállott szakmagyűjtő vagyok, így megragadtam a lehetőséget, amikor a volt férjem főnöke megkérdezte, nem akarok-e buszvezetői vizsgát tenni. Édesapám taxisofőr, majd buszsofőr volt Pécsett. De sosem vonzott, mert láttam, hogy hajnali négykor megy dolgozni, akkor, amikor én jöttem haza a buliból.

– Válogathat a szakmái között, miért ebben dolgozik jelenleg?

– Teljesen véletlenül alakult így. Egyszer csak úgy döntöttem, hogy ismét buszt szeretnék vezetni. Régebben beültem egy irodába, hogy majd én is irodista leszek, mint sok nőtársam. Úgy éreztem, mintha bezártak volna, így rövid idő után tovább is álltam. Mohácson pont egy olyan hely üresedett meg, aminek köszönhetően azt a buszt vezethetem, ami bemegy a falumba. A buszom ott áll a házam előtt, így tökéletesen össze tudom egyeztetni a munkámat a magánéletemmel, és több időt fordíthatok az idős szüleimre.

– Milyen érzés egyedüli nőként dolgozni ennyi férfi között?

– Olyan mintha sok bátyám lenne. Egy szuper csapat részese lehetek, mindenki megpróbál mindenkinek segíteni, akárcsak egy nagy család. Hatalmas önbizalmat ad, hogy minden nap kapok valami pozitívat. Érdekesmód még sosem kaptam sem kritikát, sem dicséretet a kollégáimtól. Az egyedüli vélemény az volt, hogy nagyon finoman vezetek. Egyáltalán nem tesznek különbséget női és férfi buszsofőr között. Egyszóval nagyon szeretek itt dolgozni.

– Milyen női buszsofőrnek lenni?

– Amikor elkezdtem dolgozni a szakmában, még kevés női buszsofőr volt, most már egyre több. Eleinte az emberek megálltak és bámultak rám. Mohácson én vagyok az egyetlen, ezért akadnak néha kíváncsi szempárok. Az idős nénik sokszor azt mondják, „ha maga vezet, akkor nekünk szerencsés napunk van”. Az ilyen mondatok szebbé teszik a napomat.

– Egy buszsofőr mennyire „kötődik” a buszhoz, amit vezet?

– Meglepő, hogy az emberek mennyire szeretik a buszaikat, gondozzák, pucolgatják őket. Úgy vigyáznak rá, mintha legalább valami fantasztikus márkájú csodajárgány lenne, még akkor is, ha egy tizenéves, kopottabb buszról beszélünk.

– Mi a legmaradandóbb élménye a buszsofőri pályafutása során?

– Mikor a jogosítványt csináltam, ahányszor megpadkáztam a buszt, az oktatóm közölte velem, hogy egy Fekete-erdő tortaszeletet kell vennem neki. Jól járt, mert a végén kapott egy egész nagy tortát.

– Miért ajánlaná ezt a szakmát a pályaválasztás előtt álló fiatal lányoknak?

– A munka nem nehéz, ha tudod vezetni a buszt. Szórakozást jelent az emberekkel együtt lenni, itt mindig vicces a hangulat, ugratás, sztorimesélés van. Egyáltalán nem egy unalmas szakma.

– Nőies nőnek érzi magát a szakmájától függetlenül?

– Imádok öltözködni és sminkelni, maximálisan szeretek magamra adni. Úgy gondolom, az a nő, aki annak érzi magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!